Közel 1400 tonna hízott libamájat exportálunk
Közel 1400 tonna hízott libamájat exportálnak idén a magyar cégek elsősorban Franciaországba és Belgiumba, ez mintegy 9 milliárd forintos bevételt jelent. Egyre keresettebb Európában a magyar pecsenyekacsa is – olvasható a Magyar Hírlap Online-on.
Húsz évvel ezelőtt 1800 tonna hízott libamájat exportált Magyarország Nyugat-Európába, tavaly 1200 tonnát, az idén várhatóan csaknem 1400z tonnát – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Látits Miklós, a Kacsa- és Lúdszövetség titkára. A kivitel kilencven százalékát Franciaországba és Belgiumba szállítják, de jut belőle Spanyolországba, Olaszországba, Svájcba is. Az árbevétel nyolc-kilenc milliárd forint, több ezer embernek jelent ez megélhetést itthon. A kilónként nyolcezer forintot kóstáló libamájat budapesti éttermek rendelik, de piacokon nemigen találkozni a termékkel. Látits jelezte: Magyarország piacvezető a libamájtermelésben, a kacsamáj esetében a prímet a franciák viszik. Ennek ellenére a magyar hízottkacsamáj-export 85 százaléka Franciaországba és Belgiumba irányul, ez a termék húsz-huszonöt százalékkal olcsóbb a libamájnál. A magyar kacsamájexport kétezer tonna és három-három és fél milliárd forint árbevételt hoz a termelőknek.
Egyre kelendőbb Európában a pecsenyekacsa húsa. Franciaország vezeti e tekintetben az európai termelést, Magyarországról 25 millió pecsenyekacsát exportálnak elsősorban német nyelvterületre, így Németországba, Ausztriába, Svájcba, ám Angliában, Spanyolországban és Olaszországban is népszerű eledel. A magyar kacsahúsexport 35 ezer tonnára tehető.
A Kacsa- és Lúdszövetség titkára megjegyezte: Magyarországon is egyre többen ízlelik meg a pecsenyekacsát, ennek köszönhető, hogy gyarapodott itthon a kacsahúsfogyasztás, három és fél-négy kilogrammot eszünk meg évente. Nem nőtt viszont a libahúsfogyasztás mértéke. Látits Miklós szerint ennek oka az is, hogy a libát eleve ünnepi asztalra tálalják például Márton-napon, itthon fejenként egy kiló libahús fogy évente. Van, akit az ár is visszatart, a libacomb kilójáért kétezer, a mellért háromezer forintot kérnek el. A libahúskivitelünk 15 ezer tonna. Egyre erősebb konkurenciát jelent Lengyelország, amely a baromfihús piacán összességében már piacvezető Európában. A titkár elárulta azt is: a kacsa vagy liba feje, nyelve, lába kedvelt csemege a Távol-Keleten, főként Kínában. Ez az Európán kívülre irányuló csaknem kétezer tonnányi magyar libahús, valamint 2500 tonnányi kacsahús meghatározó részét teszi ki. (Vöő György, magyarhirlap.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Visszatér a libamájas burger a McDonald’s-ba
Február 5-től a hazai McDonald’s éttermekben ismét kapható a lánc…
Tovább olvasom >Liba- és kacsamáj, a luxus alapanyag
Édesen. Fűszeresen. Lekvárral. Gyümölcsökkel. Fő- vagy mellékszerepben. Kalácson. Aszpikban. A…
Tovább olvasom >Így drágult idén a libahús
A madárinfluenza-járvány után a hazai lúdágazat újra fellendült, a második…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >