Könyvelők adatait is online szeretné látni az adóhatóság
Szeretné látni a NAV a könyvelők rendszerét is – írja a Magyar Nemzet. A kasszák online bekötésének mintájára képzelik el az ellenőrzést, amelytől azt várják, hogy több százmilliárd forint marad a legális gazdaságban, valamint gazdasági bűnözői csoportok működése válik lehetetlenné. Adószakértők szerint működőképes az elképzelés. A rendszer a következő négy évben épülhet ki.
Minden számlát láthatna az adóhatóság, ha megvalósul a legújabb elképzelés. Az onlinekasszák bekötése után a könyvelőirodák működését tennék teljesen átláthatóvá. A szisztéma százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást eredményezhetne, és kiszorulnának az országból a pénzügyi bűncselekményekre szakosodott bűnözői körök.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke szerint első lépésben a könyvelőprogramok jelentéseit kellene egységesíteni. Ruszin Zsolt elmondta, ez nem lenne túlzottan nagy feladat, a fejlesztések jó részét maguktól végrehajtották a piaci szereplők. Fontos, hogy elegendő idő legyen az átállásra és anyagilag is támogassák ebben a könyvelőket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >