Kontextusfüggő a növényi alapú húsok kedveltsége a fogyasztók körében
Az Appetite új tanulmánya szerint a vállalatoknak kreatív stratégiákat kell alkalmazniuk a fogyasztói kör kiszélesítéséhez.
A növényi alapú húsok fokozott fogyasztása nem feltétlenül vezet a termékek iránti pozitívabb érzelmekhez, azok pozitívabb megítéléséhez – derül ki egy az Appetite című nemzetközi folyóiratban megjelent új tanulmányból, amely az élelmiszerek és italok kiválasztására és fogyasztására gyakorolt kulturális hatásokkal foglalkozik. Ehelyett inkább számít a kontextus, azaz az, hogy miként kerülnek az alternatívák felhasználásra.
A tanulmány azt vizsgálta, hogyan készítik el a fogyasztók otthon a növényi alapú húsokat, és hogy ez befolyásolja-e ezeknek a termékeknek a megítélését. A vizsgálat során mintegy 60, húsban gazdag étrendet követő válaszadó négy héten keresztül hetente két növényi alapú húsételt készített – egyet receptdobozból, egyet pedig magától -, fogyasztott és értékelt.
Kiderült, hogy míg a növényi alapú húsok elfogadottsága a fogyasztók körében az ismételt fogyasztással nem, az alkalmazott receptek és az elkészítés módja hatására változott. A növényi alapú élelmiszerek felhasználásának körülményei mind a receptdobozok, mind a saját készítésű fogások esetében számítottak
Kapcsolódó cikkeink
Minden második európai fogyasztó vásárol titokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bejgli a kosárban: a magyar karácsonyi szokásaink nyomában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A lakosság harmada keresi még, hogyan tudna egészségesebben étkezni, és csak minden negyedik magyar táplálkozik tudatosan
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Packeta-automaták beolvadnak a Foxpost hálózatába
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeptemberben eloszlatja a tévhiteket a BioTechUSA
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >