Kompromisszum a vodkacsatában?

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 02. 02. 00:00

Jó hír a magyar gyártóknak: egyelőre maradhat a vodka felirat a melaszból készült italokon is.

Elfogadta az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi, egészségügyi és élelmiszer-biztonsági
bizottsága
, azt a Horst Scnellhardt által
kidolgozott
kompromisszumos javaslatot, miszerint a
gyártók a gabonából, burgonyából, illetve melaszból készült vodkák esetében az
üvegen azt tüntetnék fel, hogy azok hagyományos módon készültek.
Egyéb alapanyag esetén jelezni kellene a címkén az összetevőket, ha egynél
több összetevőből készülne az ital, akkor a címkén fel kell tüntetni, hogy az
kevert (blended) vodka.
A vodkacsata azonban itt még nem ért véget, a javaslatot
még a szervezet plenáris ülésének, illetve a tagállamoknak
is jóvá kell hagyniuk. A vodka szigorúbb meghatározását szorgalmazó
tagországok azonban várhatóan elutasítják azt.
Lengyel-, Svédország és a balti államok azt szeretnék, hogy a
jelenlegi helyzettől eltérően a jövőben csupán a gabonából vagy
burgonyából készült párlatot lehessen vodkának nevezni. Ezzel szemben
más tagállamok szerint semmi nem indokolja, hogy megváltoztassák a jelenlegi
szabályozást, miszerint bármilyen arra alkalmas terményből (például
cukorrépamelaszból, szőlőből és egyéb gyümölcsből is) lehet készíteni
vodkát.

Ha az ellenzők álláspontja érvényes, akkor
becslések szerint a balti térségen kívül előállított vodka kétharmada
eltűnne az európai piacról.

Kapcsolódó cikkeink