Kis bérlők eltűnése veszélyezteti a plázákat

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 17. 00:05

Elsőként az ipari, majd a lakáspiacon vár fellendülést Tatár Tibor, a Futureal Development Zrt. vezérigazgatója. A nagy plázáktól óvatos terjeszkedést vár 2011-től, bár félő, hogy a magas bérleti díjak miatt a kiskereskedők távol maradnak.

Tatár Tibor úgy véli, az ipar magához térése együtt jár a logisztikai ingatlanpiac feléledésével. Az alacsony belépési korlát, az elérhető telekárak, és a beruházási volumen a közepes magyar fejlesztők számára is elérhetővé teszi a fejlesztéseket. Ennek ideje azonban már sokkal kevésbé megjósolható, mert a válság utórezgései még sokáig érezhetőek lesznek – utalt Izland és Dubaj bedőlésén túl a bontakozó görög válságra, Portugália, Olaszország, Spanyolország fenyegetettségére és az esetleges kínai ingatlanlufi kidurranására 2010-11-ben.
A logisztikai piaccal kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy az nagyon mélyről, 21 %-osegy százalékos üresedési rátáról indul, és nagyon éles verseny jósolható, itt valószínűleg hosszú távon is kiegyenlített lesz a kínálat.
Kiskereskedelmi projektből 430 ezer négyzetméternyi vár indulása, a kereslettel azonban baj van – hangsúlyozta a szakember, s ez várhatóan 2011-ben sem változik még. Ugyanakkor, míg 2009-ben bizonyos nagy láncok nem terjeszkedhettek, 2010-ben már érdeklődnek, de rendkívül óvatosak. További probléma, hogy az új bevásárlóközpontok nyitásakor a kisebb kereskedők helye üres, pedig ők hozzák a nagyobb bevételt. Amíg ugyanis egy kulcsbérlőnél tizennégy-tizenöt eurós bérleti díjról beszélünk négyzetméterenként, addig egy kis bérlőnél ez negyven-hatvan euró, s ha ő hiányzik, akkor nincs, aki elvigye a fejlesztést – fogalmazott Tatár.
Prognózisa szerint "Retail is detail", vagyis a kiskereskedelem is a részleteken múlik, és csak a nagyon jó helyen, jól összerakott, körültekintően megtervezett üzletek fognak működni. Finanszírozásról nem beszélek, mert az nincs" – mondta -, "kérdés, hogy 2011-ben lesz-e. Enélkül nem lehet egy ilyen tőkeigényes iparágban működni, így tetszhalottak vagyunk – állította. Úgy látja, befektetési szempontból 2011 még sokat nem ígér, de legalább már rajta vagyunk a befektetési térképen – írja az Origo.




Kapcsolódó cikkeink