Kirobbanó formában az energiaital-piac

Szerző: Budai Klára Dátum: 2022. 05. 16. 10:03

Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben a COVID-járvány miatti lezárások kedvezőtlen hatással voltak a kis kiszerelésű, úgynevezett on-the-go termékekre, amelyek közé az energiaitalok is tartoznak, a piac mégis erősödni tudott, az eladások mennyisége nemhogy csökkent volna, de jelentős mértékben emelkedett. A szegmens cikkünkben megszólaló résztvevői szerint továbbra is a tutti-frutti íz vezeti a népszerűségi listát, azonban a kategória fogyasztói örömmel fogadják az újdonságokat is.

Szerző: Budai Klára

Galántai György
értékesítési igazgató
Hell Energy Magyarország

Galántai György, a Hell Energy Magyarország Kft. értékesítési igazgatója arról számol be, hogy az energiaitalok piacán a 2021-es évet leginkább a fogyasztás növekedése jellemezte. Jelentős befolyásoló tényezőként említi a különböző alapanyagok beszerzéséből adódó nehézségeket, különös tekintettel az alumíniumra, illetve a szirupra.

– Ennek ellenére az energiaitalok piacán tovább erősítettük vezető pozíciónkat, a piacrészünk is tovább nőtt, és azon dolgozunk, hogy ez folytatódjon a következő hónapokban is – jegyzi meg Galántai György, akitől azt is megtudjuk, hogy az emberek környezettudatosabban gondolkodnak, mint korábban, ami a csomagolások terén is megmutatkozik.

– Ebben a kérdésben a Hell cégcsoport példát mutatott a nemzetközi vállalatoknak, termékeink több mint 95%-a 100%-ban, végtelenszer újrahasznosítható aludobozban kerül forgalomba. Nálunk valamennyi csatorna növekedni tudott, nem csak a diszkontok, független kereskedelemben is tudtunk nőni, illetve az egyéb szervezett kereskedelmi csatornákon is. Összességében azt is elmondhatjuk, hogy portfóliószinten is nőttünk, ami rendkívül pozitív hír vállalatunk számára – avat be a szakember.

Palkó András- Coca-Cola

Palkó András
marketingigazgató
Coca-Cola HBC
Magyarország

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója a Nielsen adataira hivatkozva szintén pozitív eredményekről ad hírt. Elmondása szerint a tavalyi évben az energiaital-piac kiskereskedelmi forgalma dinamikus növekedésnek indult.

– Értékben és volumenben is két számjegyű növekedést láthatunk, az előbbi 19,3%-kal, míg utóbbi mutató 14,4%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti értékeket. Ráadásul a kategória jelentősen 8,3%-kal múlta felül a teljes, fogyasztásra kész alkoholmentes italok piacának fejlődését, ami azt mutatja, hogy igenis komoly potenciál van az energiaital szegmensben. A fogyasztási kedv megélénkülését mi is érezzük márkáink teljesítményén. Büszkék vagyunk rá, hogy mind a Monster, mind pedig a Burn nagyot nőtt 2021-ben, mindkét márkánk esetében két számjegyű növekedést értünk el, tovább erősítve a Coca-Cola HBC Magyarország jelenlétét az energiaital kategória élmezőnyében – fejti ki Palkó András.

A marketingigazgató a kiskereskedelemben továbbra is a független csatorna szerepét véli a legjelentősebbnek, mint mondja, a bruttó kiskereskedelmi értékesítés mintegy egyharmada ebből a csatornából származik.

Perge Dániel
brand manager
Szentkirályi Magyarország

Perge Dániel, a Szentkirályi Magyarország brand managere az elhangzottakat azzal egészíti ki, hogy amellett, hogy 2020 óta folyamatos bővülés figyelhető meg az energiaital-piacon, más kis kiszerelésű, on-the-go termékekhez hasonlóan ezt a kategóriát is negatívan érintették a járványügyi korlátozások. Az energiaitalok mégis az egyik leggyorsabban növekvő alkoholmentes ital kategóriává emelkedtek az elmúlt évben tapasztalt robbanásszerű növekedésnek köszönhetően.

– A tradicionálisan erős energiaital-­csatornaként ismert független kisboltok, „convenience-­store-ok”, trafikok vagy benzinkutak mellett jelentős növekedést mutat az e-commerce is; nem csak az energiaital kategóriában, de számos más üzletág esetén is. A vásárlók által kedvelt és keresett kiszerelés továbbra is a 0,25 literes alumíniumdoboz – ismerteti Perge Dániel.

 

 

Értékben és mennyiségben is két számjegyű növekedést ért el tavaly az energiaital-piac

Tutti-frutti a trónon

A Coca-Cola HBC Magyarországnál azt tapasztalják, hogy a felfrissülés keresése és általában az energizáló hatás továbbra is meghatározó szerepet játszanak a fogyasztók szemében akkor, amikor energiaital elfogyasztása mellett döntenek. A vásárlási döntés meghozatalában kiemelt szerepe van a márkának, ugyanakkor egyre nagyobb figyelem jut a termék cukor- és kalóriatartalmának is.

– Ezen a területen továbbra is a tutti-frutti alapízt kedvelik a leginkább a fogyasztók, ugyanakkor nyitottak az újdonságokra is, mint például a 2021-ben a Monster márkánkon bevezetett ízek esetében – mondja Palkó András.

A 0,25-ös aludoboz és a tutti-frutti íz továbbra is dominál

Perge Dániel is megerősíti, hogy a magyar fogyasztók rendkívül fogékonyak az újdonságokra.

– Az energiaital-piac velejárója, hogy bár az eladások legnagyobb részét a klasszikus tutti-frutti íz teszi ki, a vásárlók részéről mégis elvárás a folyamatos innováció és az új ízek bevezetése. Továbbá megfigyelhető, hogy a piac vásárlói előszeretettel választanak olyan termékeket, amelyek többet nyújtanak a „standard élénkítő hatásnál”, legyen az egy funkcionális összetevő vagy éppen egy egyedi csomagolás – teszi hozzá a Szentkirályi Magyarország brand managere.

A Hell Energy Magyarország Kft. működése során is elsődleges szempont a megújulás, és fogyasztóik számára is alapvető elvárás, hogy mindig valami extrát kapjanak szeretett brandjüktől.

Izgalmas ízek, újszerű összetevők

A Coca-Cola HBC Magyarország innovációk terén 2022 eddig eltelt időszakában sem tétlenkedett, már januárban bevezették a Monster Nitrót, amelynek különlegessége, hogy dinitrogén-oxiddal van dúsítva. A végeredmény egy igazán egyedi ízélmény, selymes textúrával kiegészítve. Már elkezdtek hangolódni a nyárra is, amit idén a frissítő és ellenálhatatlan görögdinnyével terveznek feldobni a Monster Ultra Watermelon ízvariánssal. A termék a cukormentes alternatívákat kedvelők számára ideális választás. Azoknak is kínálnak újdonságot, akik a klasszikus, cukortartalmú termékeket kedvelik: ők az őszibarackos, nektarinos ízvilágú Monster Monarch energiaitalukat kóstolhatják meg. A Burn márkán szintén készülnek innovációkkal, amelyre a későbbiekben derül majd fény.

Egyre többen keresnek olyan energiaitalt, amely nem „csupán” élénkít

– Ameddig a fogyasztóink jelenleg tapasztalható nyitottsága megmarad az új termékek, ízek és összetevők iránt, addig mi is biztosan folytatjuk a megkezdett innovációs stratégiánkat és újabbnál újabb izgalmas, ízletes variánsokkal bővítjük energiaital-portfóliónkat. Az elmúlt évekre visszatekintve azt látjuk, hogy a kategóriában bevezetett innovációink egyre sikeresebbé váltak, fogyasztóink valódi várakozással fordulnak a márkáink újító tevékenysége felé, ami nagy elismerés mind a Monster, mind pedig a Burn termékeire nézve – nyilatkozza Palkó András.

A marketingstratégiájukról azt tartja fontosnak megemlíteni, hogy az energiaital szegmensben is folytatják a 360 fokos marketingkommunikációs megközelítést, és a megfelelő eszköz-, illetve csatornamixszel támogatják márkáikat. Nagy hangsúlyt fektetnek a kereskedelmi marketingaktivitásokra, és márkaoldalról igyekeznek kihasználni a közösségi média csatornák adta lehetőségeket is.

A Hell Energy Magyarország Kft. kínálatában a klasszikus energiaitalokon kívül olyan innovatív termékek is helyet kapnak, mint az extrém igénybevétel esetére ajánlott, +20% koffeintartalmú Hell Strong.

– Vállalatunk egyik védjegye olyan funkcionális italok gyártása, amely az energiaitaloktól megszokott alapanyagokon kívül plusz összetevőket is tartalmaz. Ennek megfelelően, az idei első nagy újdonságunk, a görögdinnyés ízvilágú Hell Strong Watermelon volt, amely a már megszokott 32 mg/100 ml helyett 20 százalékkal több koffeinnel, tartósítószermentesen, 5-féle B-vitamin hozzáadásával készült. A következő nagy újdonságaink a limitált kiadású Summer Cool energiaitalainkkal kapcsolatban lesznek, amelyekről annyit árulhatunk el, hogy teljesen új, merész designnal és új ízzel kerülnek a boltok polcaira – ígéri Galántai György.

A vállalatnál, ahogy az utóbbi években, idén is a 360 fokos marketingkommunikáció mellett döntöttek, ami azt jelenti, hogy a klasszikus médiacsatornákon és az instore aktivitásokon túl a digitális platformokon is megjelennek.

A Szentkirályi Magyarország az idei évre szintén számos innovációval készül: az egyik legizgalmasabb a Guarana No Sleep energiaital debütálása, amely február elejétől négy izgalmas ízben elérhető az üzletek polcain. A saját gyártású energiaital fogadtatása és a disztribúció kiépülésének üteme felülmúlta az előzetes várakozásokat, így a tervek szerint hamarosan az ország legtöbb nagy üzletláncában felbukkannak majd a figyelemfelkeltő baglyos csomagolású italok.

– A fogyasztói igényeknek továbbra is olyan izgalmas innovációkkal szeretnénk megfelelni, amelyek túlmutatnak egy új ízen vagy megváltozott csomagoláson. Portfóliónkat a jövőben is úgy tervezzük bővíteni, hogy újdonságaink többet nyújtsanak annál, ami egy energiaital esetében alapból elvárható. Ilyen például az idei termékkínálatunk részét képező Aphrodisiac ízünk, amely 32 mg/100 ml koffeintartalma mellett Maca-kivonatot is tartalmaz – tájékoztat Perge Dániel.

A brand manager azt is elárulja, hogy Guarana No Sleep márkájukat jelentős, 360 fokos marketingkommunikációval támogatják.

– A bevezető kampány során kiemelten fontos, hogy leendő fogyasztóink minél több csatornán találkozzanak üzeneteinkkel és a márkára jellemző egyedi kommunikációval. Az ATL-kommunikációt kiegészítve természetesen számottevő eladáshelyi befektetéssel is segítjük a bevezetést. Február eleje óta számos helyen tűntek már fel a szigorú bagolyszemek másodkihelyezéseink, illetve Guarana brandingelt hűtőink oldalain. //

 

„Kiherélik” az energiaitalokat

Amikor lehúzol egy energiaitalt, és nem jön a hatás, amit vársz, nem biztos, hogy benned van a hiba. A Magyar Energiaital Szövetség elárulja, hol maradtál le!

Dr Csibi Sándor, MESZ

Dr. Csibi Sándor
főtitkár
Magyar Energiaital
Szövetség

Minden fogyasztó két fő dolgot vár el az energiaitaloktól: 1. adjanak energiát, ami főleg a bennük lévő szénhidrátoknak (cukor) köszönhető és 2. éberséget, amit a magas koffeintartalom biztosít. Amennyiben egy ital nem felel meg a fenti elvárásoknak, akkor az nem is nevezhető energiaitalnak! – mondja dr. Csibi Sándor, a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára.

Miért is nem? Belátható, ha egy italnak a cukortartalma nulla, akkor az energiatartalma is (szinte) nulla, így logikátlan, sőt jogilag fogyasztói megtévesztés (is lehet) az ilyen italt energiaitalnak nevezni. Igaz, az energiaitalok tartalmazhatnak a szénhidrátokon kívül egyéb energiát biztosító összetevőket is, de ezek energetizáló hatása nagyon elenyésző a szénhidrátokéhoz képest.

Igazolható az is, hogy amely ital koffeintartalma csak egy kóla szintjével egyenlő (10-15 mg/100 ml), akkor az nevezhető kólának, azaz üdítőitalnak, de semmiképpen nem energiaitalnak. Ezt erősíti a 2011. évi. CIII. törvény is, amely a Népegészségügyi Termékadó vonatkozásában határozza meg az energiaital fogalmát: „energiaital az a termék, amelynek koffeintartalma meghaladja a 15 milligramm/100 milliliter mennyiséget” – hangsúlyozza dr. Csibi Sándor.

A világ számos energiaitalának leggyakoribb összetevőit és azok mennyiségét elemezve, a Magyar Energiaital Szövetség is meghatározta az energiaital fogalmát: „Energiaital az a kereskedelmi forgalomban kapható ital, amelynek energiatartalma meghaladja a 34 kcal/100 milliliter mennyiséget, és koffeintartalma meghaladja a 30 mg/100 milli­liter mennyiséget és vitaminokat, valamint energetizáló összetevőket tartalmaz.” Amikor tehát energiát és éberséget várunk egy italtól, akkor nézzük meg, mit iszunk, mert könnyen belefuthatunk olyan „kiherélt” energiaitalba, amely energiamentes vagy csökkentett koffeintartalmú. Ettől pedig hiába várjuk a kívánt hatást! – mutat rá a MESZ főtitkára. //

Kapcsolódó cikkeink