Kína rövidesen a világ második gazdasága lehet
Kínában felfelé módosították a tavalyi gazdaságnövekedési mutatót, mely – elemzők szerint – hozzásegíti az országot, hogy lekörözve Japánt, gazdasági erejét tekintve hamarabb váljon a világ második gazdaságává az Egyesült Államok után.
A kínai kormányzat 9 százalékról 9,6 százalékra javította fel a tavalyi GDP-növekedést, egy új számítási mód bevezetésével, amely a szolgáltatási ágazat jóval erősebb növekedését mutatta ki, mint a korábbi számítások.
Ezenkívül a kínai gazdaság kevesebb energiát is fogyasztott a korábban kimutatottnál. Az idei első háromnegyed évben 7,7 százalék volt a GDP-növekedés az egy évvel korábbihoz képest, de a kínai statisztikai hivatal egyik illetékesének értékelése szerint még ezt az adatot is felfelé módosíthatják.
Az új növekedési mutatókkal Kína a korábban becsültnél előbb előzheti meg Japánt a világ második legerősebb gazdaságaként, elemzők szerint ez már jövőre – sőt egyes elemzők szerint akár az idei gazdaságbővüléssel – bekövetkezhet – írja a tozsdeforum.hu.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >