Kilencmillió fuvart rögzített idén az ekáer

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 10. 19. 11:40

Az év eleje óta több tízezer vizsgálatot végeztek el az adóhivatal emberei a közúti áruforgalom ellenőrzését ellátó elektronikus rendszer, az ekáer segítségével – írja a Magyar Idők. A március óta élesben működő feketegazdaság elleni szisztéma milliárdos bevételt hozott, egyes gazdasági területekről pedig olyannyira kiszorultak a feketén értékesített termékek, hogy átmenetileg kisebb áruhiány lépett fel.

uton

Október közepéig mintegy kilencmillió fuvar részleleteiről adtak számot az adóhivatalnak a hazai és a külföldi fuvarozók. Az érintettek a hatóság elektronikus rendszerében rögzíthették a közúton elindított szállítmányok fontosabb adatait; az ekáer rövidítésre hallgató, feketegazdaság elleni szisztémával a gazdasági élet nagyjából ötvenezer szereplője ismerkedett meg eddig.

– A rendszer az útdíjkamerák és a súlymérő állomások segítségével ellenőrzi az országban közlekedő teherautókat, a kétes fuvarok kiszűrését pedig az adatbázisok, az adóhatósági kockázatelemzés és az azonnali vizsgálatok teszik lehetővé – így foglalta össze a módszer lényegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője. Suller Attila jelezte: így – elvben – ellenőrizhető minden hazánkba érkező, onnan távozó vagy az országon áthaladó szállítmány, és kiszűrhető valamennyi olyan jogsértő rakomány, amellyel a kétes körök visszaélést, adócsalást próbálnak elkövetni.

A lehetőségeket – a szóvivő szavai szerint – a NAV igyekszik is kihasználni, ezt jelzi, hogy március és október között összesen harmincezer vizsgálat vette kezdetét. Az eljárások valamivel több mint felében azt ellenőrizték a NAV-osok, hogy a közúton fuvarozó vállalkozások betartották-e az ekáerrel kapcsolatos előírásokat, így például megtették-e a szükséges bejelentést. – Száz ilyen esetből átlagosan ötben tapasztalt hiányosságot a hatóság, az eljárások végén kiszabható mulasztási bírságok együttes összege megközelítheti a százmillió forintot – mondta Suller Attila. Az adóhivatal – ezek mellett – nagyjából 13 ezer olyan vizsgálatot is elvégzett, amelyben a NAV korábbi tapasztalatait, megállapításait és az ekáer adatait vették alapul. Ezekben – az adóügyi kötelezettségek visszamenőleges vizsgálatára is lehetőséget adó – eljárásokban 1,1 milliárd forint le nem rótt közteherre derített fényt a szervezet.

– Ez is mutatja – fogalmazott a szóvivő –, hogy a rendszer kellően hatékony. Suller Attila ennek kapcsán kitért egy, a közelmúltban nagyobb visszhangot kapott esetre. Egyes szakmai vélekedések szerint az idehaza megtermett meggy bizonyos része az ekáert megkerülve, vagyis a hatóságok tudta nélkül hagyta el az országot. – Kimutatásunk szerint több mint húszezer tonna meggyet Romániába, negyvenezer tonnát pedig Lengyelországba vittek ki – mondta Suller Attila. Hozzátette: a meggy kockázatos terméknek számít, s már az ötszáz kilogrammos tételeket is be kell jelenteni a NAV rendszerébe.

A zöldség- és gyümölcskereskedelem meglehetősen sok tennivalót adott az utóbbi időben az adóhivatal munkatársainak, köztük is a közúti áruforgalom ellenőrzésével foglalkozó hivatalnokoknak, pénzügyőröknek. A legnagyobb eredményeket azonban nem a kereskedelem e területén érte el a rendszerrel a hatóság. – Az ekáer bevezetése óta több ágazatból, például a húsiparból, az acélpiacról, a cukor- és a tejiparból jelezték a NAV-nak szakmai szervezetek, hogy jelentősen csökkent az illegális résztvevők aránya. Az áfacsalás miatt olcsón kínált termékek eltűnése miatt egyes időszakokban áruhiány mutatkozott – ismertette a tapasztalatokat Suller Attila.

Mindezek mellett megtudtuk azt is, hogy március közepe és október eleje között majdnem nyolcmilliárd forintot helyeztek el a hatóságnál biztosíték gyanánt a kockázatos termékeket szállító kereskedők, további egymilliárdot pedig bankgarancia formájában kínáltak fel. – A biztosítékot a hivatal elvonhatja, ha az érintett gazdasági szereplő korábban adótartozást halmozott fel – mondta a szóvivő, megjegyezve: eddig nagyjából nyolcszázmillió forint tartozást hajtott be a NAV a biztosítékok beszámításával. (magyaridok.hu)

Kapcsolódó cikkeink