Kihirdették a Klasszis TopDesign 2023 verseny győzteseit
Kihirdették a győzteseket a Klasszis Csoport által meghirdetett Klasszis TopDesign 2023 versenyen, amely Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenye – közölte a Turizmus Online szakmai portál pénteken az MTI-vel.
A designversenyt a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló módon indították el, az a hazai szállodákat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket célozta. A megmérettetés átfogó módon közelít a dizájnhoz, különleges megoldásokhoz, és annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. A versenybe egyaránt nevezhettek a megfelelő kategóriákban belsőépítészeti, lakberendezési megoldások, illetve különböző, az adott területen fontos kiegészítő termékek, tervezési megoldások, valamint eddig meg nem valósított tervek, amelyek csak a közeljövőben valósulnak majd meg.
Gasztro főkategóriában 8 díjat ítéltek oda, Hotel-Spa-Wellness főkategóriában 14 győztest hirdettek, emellett 2 különdíjat, illetve főkategóriánként közönségdíjat is kiosztottak, így összesen 26 díjazottat jutalmaztak.
Az idei verseny kategóriájaként a vendégélmény szerepelt. A megmérettetésre mintegy 40 pályázat érkezett, és számos esetben egy pályázó több kategóriát is kiválasztott, több témában is beadta versenymunkáját.
Az év Klasszis TopDesign legjobb vendégélményt kínáló gasztrohelye és Az év Klasszis TopDesign étterme 2023-ban a budapesti Flava Kitchen & More lett. Az év Klasszis TopDesign bárja / pubja 2023-ban a fővárosi Nomade by Gigi’s. Az év Klasszis TopDesign kávézója, cukrászdája a Dolcissima Budapest. Az év Klasszis TopDesign állatbarát vendéglátóhelye a sarudi Sulyom Tájétterem. Az év Klasszis TopDesign gasztro tervezője a Plusdesign Studio Budapest lett.
A Hotel – Spa – Wellness kategóriák közül Az év Klasszis TopDesign legjobb vendégélményt kínáló szálláshelye az Aislamiento Zalaegerszeg, Az év Klasszis TopDesign fővárosi 3 – 4 csillagos szálláshelye a B&B Hotel Budapest City. Az év Klasszis TopDesign vidéki 5 csillagos szálláshelye a szántódi Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton.
Az év Klasszis TopDesign vidéki 3-4 csillagos szálláshelye a Sziget Hotel Nyíregyháza, Az év Klasszis TopDesign spa & wellness részlege az Andrássy Kúria & Spa, Tarcalon.
Az év Klasszis TopDesign fenntartható szálláshelye a Radisson Hotel Budapest BudaPart. Az év Klasszis TopDesign szállodai arculata elismerést a Verno House Budapest kapta.
Az év Klasszis TopDesign hoteltervezője, belsőépítésze, designere a MádiLáncos Stúdió Budapest lett. Az év Klasszis TopDesign gyerekbarát szálláshelye a szántódi Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton. Az év Klasszis TopDesign állatbarát szálláshelye a Minaro Hotel Tokaj Mgallery.
Kapcsolódó cikkeink
A világ legjobb gasztronómiai városai 2025-ben – New Orleans a csúcson
A Time Out magazin több ezer helyi lakos bevonásával állította…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a hétvégén a nemzeti ünnep eseményei mellett Eger, Budapest és Gyula a legkeresettebb úti cél
A március 15-ei nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz…
Tovább olvasom >Nyolc területen már megfigyelhető fordulat a gazdaságban
A gazdaságban már nyolc területen megfigyelhető fordulat: a foglakoztatás, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Népszerűek az olasz bioélelmiszerek
2024-ben az olasz bioélelmiszer-piac több mint 6,5 milliárd eurós forgalmat…
Tovább olvasom >Az Adobeval társulva fejleszti digitális marketingjét az Estée Lauder
Az Adobe-val együttműködésben igyekszik az Estée Lauder Companies (ELC) generatív…
Tovább olvasom >Az árrés nagyon nem a profit, de akadnak rá nemzetközi példák is
A március 17-től élő árrésstop bevezetése nem volt teljesen váratlan,…
Tovább olvasom >