Kiemelt cél az élelmiszerlánc erősítése
Az élelmiszeripar egy nagyon összetett terület, de ez is csak a része a nagy egésznek, az élelmiszerláncnak, melynek szabályozása és vizsgálata csak összefüggéseiben értelmezhető – mondta dr. Felkai Beáta Olga élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár a Hungalimentaria 2023 konferencián, Budapesten.
A helyettes államtitkár ismertette, hogy a láncszemlélet alapvető négy területe a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás , a kereskedelem és a fogyasztó, de számos részterület is kapcsolódik hozzá, aminek a működése létfontosságú. Ilyen például a logisztika kérdésköre, a csomagolóanyag rendelkezésre állása, vagy a teljes láncot felölelő hatósági jelenlét. Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, 2014 és 2022 között eddig 730 milliárd forint támogatás áramlott a szektorhoz, melyben csaknem 4 ezer vállalattal nagyjából 75 ezer főt foglalkoztatnak és 50 százalékkal nőtt a munka termelékenysége. Több, mint 40 százalék az exporthoz való érintettség, az árbevétel a legutolsó ismeretek szerint pedig megközelítőleg 5000 milliárd forint volt.
A helyettes államtitkár kitért a jövőbeli célokra is
Ismertette, továbbra is kiemelt feladat, hogy biztonságos legyen az élelmiszer-ellátás. Ehhez biztonságos alapanyag termelés is szükséges, ezért fontos figyelni pl. a növényvédőszerek mennyiségére vagy a tudatos antibiotikum használatra. A kiváló alapanyagokból lesznek a kiváló élelmiszerek. Emellett tervben vannak például laborfejlesztések, az állatvédelem és az élelmiszerhamisítási elleni küzdelem erősítése is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2023-27-es támogatási időszakban további forrásokat biztosítanak az ágazat felé. A teljes lánc tekintetében 4350 milliárd áll rendelkezésre a KAP-ban. Ebből az élelmiszeriparra 750 milliárdot különít el a kormány.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: a Szupermenta termékteszt program többletinformációt ad a vásárláshoz
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta termékteszt programja fontos többletinformációt…
Tovább olvasom >Egyhangú támogatást kapott a 2027 utáni gazdaközpontú agrárpolitika
Az EU-tagállamok agrárminiszterei tanácsi következtetéseket fogadtak el a 2027 utáni…
Tovább olvasom >Fontos csatát nyertünk a magyar elnökség vezetésével a mezőgazdasági tanács ülésén
Egy fontos csatát megnyertünk a magyar elnökség vezetésével a mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >