Kiderült, Ausztriában vagy Magyarországon drágább-e a Lidl
Az árteszt a gyengülő forint miatt vált indokolttá, a gyakorlati megvalósításra pedig a Telex munkatársa vállalkozott, aki Mosonmagyaróváron és Kittsee-ben (Köpcsényben) tesztelte a világ minden szegletében elszálló élelmiszerárakat, alig egy óra különbséggel.

Van, ami miatt megéri átmenni
Összességében véve elmondható, hogy a magyar boltokban a legtöbb áru olcsóbb: az árstopos termékek mellett az ásványvíz, a darált hús, a csirke levescsomag is. Jobb árban van viszont az osztrákoknál a sárga burgonya, a hagyma és pulykamellsonka.
További jelentős különbség, hogy míg Mosonmagyaróváron tömeg volt, Köpcsényben alig 10-en lézengtek a Lidl-ben. Szembetűnő a magyar vásárlóknak, hogy nincsenek hiánytermékek: kristálycukor és étolaj is bőségesen van a polcokon.
Ausztriában jellemzően több az olyan saját márkás termék, amit osztrák cég gyárt, így az összehasonlítás egy ponton nehézkessé válik.
„A feleségem kipróbálta, és szerinte a kintről hozott mosókapszula (ami idehaza messze nem számít a legjobb minőségűnek) saját márkás áruja az üzletláncnak, jobban tisztít, mint amit ugyanabból idehaza vett. Bár hozzátette, lehet, hogy csak a korábbi hírek – miszerint Ausztriában jobb minőségűek a termékek –, volt hatással az értékítéletére”
– teszi teljessé az osztrák-magyar körképet a Telex munkatársa szubjektív bevásárlótúráján.
Kapcsolódó cikkeink
Új LIDL áruház épül Csepel–Királyerdőben – időkapszulát helyeztek el a beruházás kezdetén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öt év alatt 70%-ra növelné a brit Lidl a megmentett élelmiszerek arányát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

