Kiábrándította a befektetőket az Amazon.com gyorsjelentése

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 01. 28. 12:00

Csalódtak a befektetők az Amazon.com negyedik negyedéves gyorsjelentésében, csütörtökön a cég papírjai közel 10 százalékot zuhantak a tőzsdén.

36%-kal ugrott meg 2010 negyedik negyedévében az Amazon.com bevétele, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak és a társaság nettó eredménye az egy évvel ezelőtti 384 millió dollárról 416 millió dollárra emelkedett. Részvényenként 0,91 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a cég, ami szintén nem okozott nagy meglepetést, hiszen a piacok 0,88 dolláros eredményre számítottak.

A működési eredmény alakulása viszont kiábrándította a piacokat, a várt 547 millió dollárral szemben ugyanis 492 millió dollárt tett ki (a devizaárfolyam-változások hatásait kiszűrve). Az Amazon pénzügyi igazgatója szerint 2010-ben az értékesítések olyan mértékben növekedtek, amire 2000 óta nem volt példa, ezért jelentős kapacitásnövelésekre volt szükség. „Amikor mindezt a kapacitásnövelést egy időszakban viszed véghez, az megnöveli a költségeket, viszont a produktivitásban még nem érződik annyira” – nyilatkozta a vezető.

A folyó negyedévre 9,1 és 9,9 milliárd dollár közötti bevételt jósol a menedzsment, ami megfelel az elemzői várakozásoknak, a konszenzus alapján ugyanis 9,3 milliárd dollárra számítanak a piacok. A működési eredményszintre vonatkozó prognózis viszont negatív meglepetést okozott, a vezetőség ugyanis 2,9% és 3,9% közötti működési eredményszintet vár, miközben a piaci várakozás 5%-os volt.

Az Amazon részvényei közel 10%-ot estek a zárás utáni kereskedésben a gyorsjelentés közzétételét követően, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendes kereskedés során több mint 5%-kal emelkedett az árfolyam – közli a portfolio.hu.

Kapcsolódó cikkeink