Magazin: Ki miért állít ki a Hoventán?

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 16. 12:36


Földi Kft.
Földi Gergely, tulajdonos

Most már tíz éve, hogy minden Hoven­­­tán ott vagyunk, ezt partnereink is jól tudják, és keresnek minket a kiállításon. Úgy gondolom, egy ilyen rendezvény fontos a szakma újdonságok felé nyitott képviselői számára, és minthogy Magyarországon ez a legnagyobb vendéglátó-ipari kiállítás, a részvétel rajta – kis túlzással – szinte kötelező.

Döntésünkben persze az is közre­ját­szik, hogy a Hoventa „behozza”­ az árát; üzleteket kötünk, azaz a megjelenés rentábilis számunkra. Igyekszünk minden évben valami változatosságot vinni standunk kialakításába: változik valamennyit az elrendezés, időnként még a koncepció is. Évről évre hozzuk újdonságainkat – az utóbbi időben inkább a nagygépeket, főleg a saját gyártásúakat. Idén például bemutatjuk a kizárólag a Földi Kft. által gyártott lángos-automata 3.0 változatát, de itt lesz a kürtőskalácssütőnk, valamint profi italhűtőink és speciális koktélpultunk is.

Bár többnyire komplett berendezéseket értékesítünk, a Hoventán, ahogy korábban is, az egyes gépekre most is 15-20 százalék vásári kedvezményt adunk.

Gasztrometál Zrt.
Szabó János, kereskedelmi és marketingiroda-vezető

Amióta rendeznek Hoventát, azaz 1978 óta, cégünk, illetve jogelődje minden évben részt vesz a rendezvényen – ilyen cég feltehetően nem sok akad a piacon. Természetesnek tartjuk, hogy partnereinkkel, belföldi és külföldi viszonteladóinkkal kiállítási körülmények között is találkozunk. Itt mutatjuk be legújabb fejlesztésű termékeinket, üzleteket is kötünk, aminek elősegítése érdekében rendszeresen különleges vásári kedvezményt adunk – így lesz ez most is. Sajnáljuk, hogy mind a kiállítási napok, mind a kiállítói órák száma csökkent. Végeredményben örülünk a diákok jelenlétének is, ha a tanáraik által odaküldött tanulók 20-30 százaléka figyel is, és megmarad benne, mit kínálunk, már jól jártunk.

Több támogatást érdemelne a Hoventa, elsősorban az állam részéről; meglehet, a szakma szempontjából ez sokkal többet érne, mint a részvétel támogatása egyes külföldi kiállításokon. A mi tevékenységünk irányából nézve az is ésszerűnek tűnne, ha a Hungexpo külföldön is erőteljesebben kommunikálná a kiállítást.

Formatíve Zrt.
Gerlán Lászó, vezérigazgató

A hagyományos értelemben vett vásároknak nagy konkurenciát jelent az internet, és mostanában a szakkiállítások is valami olyasfajta válságot élnek át, mint a nyomtatott sajtó. A Hoventa szervezői mindazonáltal jó irányban próbálnak kitörni a recesszió okozta nehézségek közül azzal, hogy a Hungexpo területén számos kísérő rendezvénynek biztosítanak helyet a kiállítás ideje alatt.

Cégünk presztízsszempontok miatt jelenik meg évről évre a Hoventán, ami az egyéb kommunikációs formák jelentőségének növekedése mellett is tud speciálisat nyújtani. A potenciális külföldi partnerek például nem olvassák a többnyire csak magyarul megjelenő szaklapokat – velük inkább a szakkiállításokon nyílik lehetőségünk találkozni.

Kapcsolódó cikkeink