Ki lesz a zöldebb? címmel hulladék-visszaváltó versenyt hirdet a Tesco

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 06. 12:33

A legszorgalmasabb nebulók akár félmillió forintos osztálykirándulás támogatást is nyerhetnek, de a második és harmadik helyezett osztályok is több százezer forintot fordíthatnak kirándulásukra.

Az általános és középiskolás diákok számára Ki lesz a
zöldebb? címmel környezetvédelmi versenyt hirdet öt városban (Ajkán,
Kaposvárott, Salgótarjánban, Siófokon és Szegeden) a Tesco. A
hulladék-visszaváltó verseny március 6-án indul, az eredményhirdetésre 2009.
április 22-én kerül sor.

2009 januárjában a Tesco-Global Áruházak Zrt. számos
áruházában bevezette a használt PET és alumínium palackok pénzért történő
visszaváltását, amely lépés a nagyszabású környezetvédelmi politikájának egyik
fontos állomása. E rendszer célja, hogy támogassa vásárlói környezettudatos
magatartását, ily módon elősegítve a környezeti terhelés, hulladékhalmok
csökkentését.

A hulladék-visszaváltó verseny célja egyfelől a visszaváltó
program a fiatal korosztály számára való kiterjesztése, hiszen az általános és
középiskolás tanulók életkorukat tekintve rendkívül fogékonyak a jó példák
befogadására, elsajátítására, másfelől pedig a szorgalmas osztályok diákjai
számára egy felhőtlen és jól megérdemelt osztálykirándulás lehetőségének
megteremtése.

A diákok az összegyűjtött PET palackok és alumíniumdobozok a
kiválasztott városok áruházaiban való visszaváltásával bónokat gyűjthetnek, 100
PET és 50 alumínium palackonként egyet-egyet. A kapott blokkok természetesen le
is vásárolhatóak! A www.ecotesco.hu
honlap „Suli-Játék” menüpontja alatt előzetes regisztráció után, a bónokat a
kapott kóddal együtt érvényesítve, az öt város áruházainak vevőszolgálati
gyűjtőládájába kell bedobni. A játék 2009. április 16-án zárul. 

„Március 7-én a Ki lesz a zöldebb? verseny kapcsán egy zöld
Road show kerül megrendezésre Szegeden, ahol az érdeklődők számos, játékos és
szórakoztató program mellett, testközelből is megismerkedhetnek a  Tesco a
Természetért programjaival, illetve a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos
kezdeményezéseinkkel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk”, mondta el Hackl
Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.

 

Kapcsolódó cikkeink