K&H Bank: új főosztály foglalkozik az agrárium és az élelmiszeripar finanszírozásával

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 10. 12:34

A K&H Magyarország egyik piacvezető pénzintézete, mely hagyományosan erős a mezőgazdasági és ahhoz kapcsolódó – elsősorban élelmiszeripari – vállalatok körében. Ezt bizonyítja, hogy vállalati hitelállományának közel 10-10%-át teszi ki az agrárszektornak, illetve az élelmiszeriparnak nyújtott finanszírozás. Stratégiájában mindig kiemelkedő szerepet játszott az agrárfinanszírozás, 19%-os piaci részesedésével jelenleg is az ágazat legnagyobb partnere.

„Bár az agrár- és élelmiszeripar GDP-n belüli részesedése alacsony, az elmúlt évben is az agrárium szolgáltatta a GDP növekedés jelentős részét, és stabilitása a következő évekre is prognosztizálható. Az ágazat jelentőségét tekintve úgy ítéltük meg, hogy stratégiai fontosságú a jelenlétünk további erősítése ezen a területen. Éppen ezért 2011. decemberében a Vállalati üzletágon belül létrehoztuk az új főosztályt, amelynek feladata mind vállalati, mind kkv-körben az iparág-specifikus üzleti irányok kidolgozása és megvalósítása” – mondta Huszár Róbert, a K&H Bank Vállalati divíziójának vezetője.

„A hazai agrárium egyik vezető finanszírozójaként fontosnak tartjuk, hogy támogassuk a szektorban érdekelt vállalatok további növekedését és forráshoz jutását. Ezt az egyes mezőgazdasági termékcsoportok vertikális integrációjának pontosabb elemzésével és kiszolgálásával kívánjuk elérni. Fontosnak feladatunknak tartjuk továbbá, hogy az ágazat szereplőit időben tájékoztassuk a szabályozó változásokról, a pályázati lehetőségekről, ezek várható gazdálkodásra gyakorolt hatásáról és a javasolt pénzügyi megoldásokról.” – tette hozzá a főosztály vezetője, Tresó István, aki korábban a K&H Bank Vállalati ügyfélkapcsolati igazgatóságát irányította. (tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink