Kezdődik a balatoni idény

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 06. 18. 00:12

A balatoni vendéglátóhelyek és kisboltok felkészültségét térképezték fel a Borsodi Sörgyár Zrt. munkatársai a szezon kezdetén. Meglátogatták a fogyasztási pontokat, hogy erősítsék a személyes kapcsolatokat és megvizsgálják a termékek kihelyezését.

A sör erősen szezonális termék, így a nyaralóhelyi értékesítési pontok felkészültsége, kapacitása jelentős befolyást gyakorol a nyári időszak sörfogyasztására. Az erős piaci verseny, az egyre rövidülő balatoni szezon miatt nagyon fontos a szakszerű kiszolgálás, sörkezelés, a jól látható termék, illetve az egyéb tájékoztató információ. A Sörgyár vezetői, munkatársai egész évben folyamatosan ellenőrzik a felszolgált, csapolt sörök minőségét országszerte, de ezúttal Mészáros Zsolt, a HORECA/Small Food igazgatója vezetésével teljeskörűen vizsgálták a kiszolgálást a vendéglátóhelyeken és a boltokban is. „A látogatások során nem csak a Sörgyár érdekeit érintő bolti kihelyezésekre figyeltünk, hanem azokra az ingerekre és élményekre is kíváncsiak voltunk, amik a fogyasztóinkat érik egy-egy éttermi sörözés vagy bolti bevásárlás során” – mondta Mészáros Zsolt. „Szerencsére egyre több vendéglátó fordít komoly figyelmet a kiszolgálás udvariasságára és minőségére.  Számunkra a termék minősége mellett – amit mi garantálunk – fontos a sörök csapolása és felszolgálása is.”




Kapcsolódó cikkeink