Kevesebb sertés és szarvasmarha került a vágóhidakra
A hazai vágóhidakon több mint 376 ezer tonna baromfit, közel 307 ezer tonna sertést és 34 ezer tonna szarvasmarhát vágtak 2023 első három negyedévében (hasított súly, baromfinál vágott, tisztított súly).
Darabszámot tekintve 10,3 százalékkal kevesebb szarvasmarhát, 2,3 százalékkal kevesebb sertést és 7,3 százalékkal több baromfifélét vágtak 2023 első három negyedévében 2022. január–szeptemberhez képest. A baromfifélék csoportjában a pulykavágás számottevően (–16,8 százalék) visszaesett, a liba- és a kacsavágás azonban – az alacsony bázishoz képest – erősödött (+19,4 és +18,8 százalék) ebben az időszakban.
A levágott szarvasmarhák 63 százaléka tehén, 18 százaléka bika volt
A tehenek vágása 9,5 százalékkal, a bikáké 15,3 százalékkal csökkent, míg az üszők vágása 5,8 százalékkal nőtt a darabszám alapján 2023 első három negyedévében a bázisidőszakhoz képest. A sertésvágáson belül az anyakocák vágása az előző év első három negyedévi 50,7 ezerről – több mint 17 százalékkal – 41,8 ezer darabra csökkent a 2023. január–szeptemberi időszakban. A baromfi túlnyomó részét – darabszám alapján a 85 százalékát – a csirke tette ki, a pulykák számaránya 2,3 százalék volt, a kacsáké 10,1.
AKI PÁIR
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több esély, kevesebb macera: a jó promóció receptje
Tolnai Gábor, a Kantar Hoffmann divízióigazgatója idén is a Promóciók…
Tovább olvasom >NESQUIK STRAWBERRY MILK-MIX: EPRES ÍZŰ ÍZESÍTŐ ITALPOR 350 G
Jólesne a nyári hőségben egy frissítő, gyümölcsös ízű ital? A…
Tovább olvasom >Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >