Kevesebb cég adna cafeteriát a fizetés mellé

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 06. 11:56

A K&H felmérést végzett a magyarországi kis- és középvállalkozások (KKV-k) körében. A kutatásból kiderül, hogy az előző negyedévhez képest 60 százalékról 40 százalékra csökkent azon cégek aránya, amelyek béren kívüli juttatást terveznek adni az alkalmazottjaiknak a következő 12 hónapban. A közlekedési költségtérítésben a vállalatok 20 százaléka, 13. havi fizetésben, jutalomban vagy prémiumban 19 százalék, SZÉP-kártyában pedig 18 százalékuk gondolkodik.

Dolgozók tömegei mondhatnak fel, ha megszűnik a cafeteria

Közeledve az év végéhez a cégek már elkezdik tervezni a következő évi költségeket, többek között a béren kívüli juttatások keretét is. A jelenlegi gazdasági helyzetben feltehetően jóval óvatosabbak a vállalkozások, de remélhetőleg a mostani visszaesés csak átmeneti és a jövőben újra tartósan legalább 50 százalék felett lehet a cafeteriát tervező cégek aránya

– nyilatkozta Rammacher Zoltán, a K&H KKV marketing- és értékesítés-támogatási vezetője.

Emellett a felmérésből kiderül, hogy a cégek 66 százaléka tervez fizetésemelést adni az alkalmazottjainak, ami elmarad az előző negyedévekre jellemző 80 százalék körüli értéktől, de magasabb a koronavírus megjelenésének első évében mért 40-50 százalékos aránytól. Átlagosan 9 százalékos béremeléssel kalkulálnak a KKV-k a következő egy évben.

 

Kapcsolódó cikkeink