Kétszer ennyi marha lenne, ha tudnánk legeltetni
A húsmarhaállomány húsz év alatt a nyolcszorosára növekedett Magyarországon egyrészt a hosszú ideje tartó kedvező piaci helyzetnek, másrészt a jelentős mértékű célzott támogatásoknak köszönhetően – mondta Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója a szerdai Magyar Hírlapban.
Hozzátette: a mennyiségi fejlődéssel a minőségi javulás nem tartott lépést, ezért a jövőben erre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Megjegyezte, hogy a gyepterület a jelenlegi húsmarha- és kiskérődző-állomány dupláját lenne képes eltartani, ha szakszerű lenne a gyepgazdálkodás és a legeltetés.
Wagenhoffer Zsombor felhívta a figyelmet arra is, hogy legkésőbb 2018 novemberétől a szarvasmarha, sertés, ló, juh és kecske vonatkozásában már nem a nemzeti szintű szabályok, hanem az unió állattenyésztési rendelete szerint kell valamennyi tagországban a törzskönyvezést, a teljesítményvizsgálatokat, valamint a tenyészállat- és szaporítóanyag-forgalmazást végezni. Az új helyzethez alkalmazkodás tétje, hogy a hazai tenyésztők és tenyésztőszervezetek versenyben tudjanak maradni.
Ehhez meg kell teremteni a megfelelő jogszabálykörnyezetet. Az ügyvezető elmondta azt is, hogy az Agrárminisztérium jelenlegi szervezeti rendszerében a szakmájuk képviselete nem elég markáns, ezért önálló állattenyésztési osztály létrehozását javasolják. (hirado.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >Semmi nem akadályozhatja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezést
Sem anyagiakban, sem humán erőforrásban nem lehet akadálya a ragadós…
Tovább olvasom >Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegség miatt korlátozás alatt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >