Két és fél tonna hulladék begyűjtésével zárult a PET Kupa

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 28. 11:11

Két és fél tonna, azaz több mint 30 ezer műanyag palacktól és egyéb hulladéktól tisztította meg a Tiszát a PET Kupa, amely idén rekordszámú résztvevővel zajlott.

petkupa

A 16, főként pillepalack-hulladékból épített hajó legénysége által összegyűjtött szemét elszállítása a napokban befejeződik, amelynek eredményeként az újrahasznosítás is elkezdődik – közölték a verseny szervezői az MTI-vel.

Az idei, 3. PET kupa elérte célját: rekordmennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők, megtisztítva ezzel a Tisza Vásárosnamény és Cigánd közötti szakaszát. A verseny természetszerető és környezetvédő résztvevői hat nap alatt gyűjtötték a szemetet a folyóból és a partszakaszról.

Az idei rendezvény újdonsága, hogy a résztvevők vállalták a begyűjtött hulladék szétválogatását és tömörítését. Partner volt ebben az ÖKO-Pack Kft. is, amelynek dolgozói önkéntesekkel együtt naponta több köbméter hulladékot válogattak és tapostak laposra. A hulladék elszállítását és hasznosításra való előkészítését a nyíregyházi Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. vállalta magára. Ennek köszönhetően a kihorgászott palackok feldolgozott műanyag alapanyagként kezdhetnek új életet.

A PET Kupából a környező települések is alaposan kivették a részüket és mind a szemétszedésben, mind az ellátásban nagy segítséget nyújtottak a verseny résztvevőinek Vásárosnaményban, Zsurkon és Cigándon.

A céges csapatok között szerepelt a kupán a Prezi összefogásban a Gödöllői Természetfilmesekkel, a győzelemig jutó Schneider Electric, illetve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is, a program fővédnökével, Vereckei Ákos olimpikonnal. A média területéről a Petőfi TV és a Tilos Rádió indított csapatot. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink