Kereskedőház: versenyképesek a magyar vállalatok az iraki piacon
Mindössze egy év alatt 30 százalékkal emelkedett az Irakba irányuló teljes magyar export értéke, ami bizonyítja, hogy a magyar vállalatok nyitottak és egyben versenyképesek az iraki piacon – hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgató-helyettese az első magyar-iraki üzleti fórumon.
Kun Gábor szerint a két fél közötti kereskedelmi kapcsolatokat már csak azért is érdemes tovább fejleszteni, mert Iraknak számos európai piacon lévő termék stratégiai fontosságú, a magyar vállalkozások számára pedig a mintegy 40 millió lakosú ország hatalmas potenciál lehet. Emellett Irak hidat képezhet a többi keleti ország felé is – jegyezte meg.
A vezérigazgató-helyettes a lehetséges együttműködési területek közé sorolta például az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, a vízfeldolgozást, a gép- és energiaipart, ahol a magyar vállalkozások az európai piacokon már referenciával rendelkeznek. Kun Gábor pozitívan értékelte, hogy az üzleti fórumra több mint 80 cég regisztrált, amelyek közül 30 iraki vállalat. Ismertette, hogy az MNKH 2014-ben nyitotta meg iraki kirendeltségét, amelyet az Orient River Kereskedőház Kft. képvisel, begyűjti az iraki igényeket és partnereket talál a magyar vállalkozások számára.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház négy kontinens közel 60 országában rendelkezik irodával a magyar kis- és középvállalkozások exportképességének növelése és külföldi üzleti tevékenységük fellendítése érdekében. Az MNKH csak tavaly 86 kiállításon több mint 500 kkv-t képviselt világszerte, 7000 üzleti tárgyaláshoz segítve a cégeket – hangzott el a fórumon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar sertéshús-külkereskedelem: drámai visszaesés az első öt hónapban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország 20 éve az EU-ban: hogyan változott a külkereskedelem?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >