Kereskedelmi szövetség: 40-50 milliárd forint pluszbevételt hoz az ünnep

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 25. 11:45

A húsvéti ünnepek előtti bevásárlásokkal 40-50 milliárd forinttal ugrik meg a kiskereskedelem forgalma – mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

tojas

Vámos György ismertetése szerint ilyenkor elfogy 50-60 millió tojás, ezer tonna édesség és 8-9 milliárd forint értékű sonka a boltokban.

Kitért arra, hogy eközben egyre jelentősebb a munkaerőhiány a kiskereskedelemben. A piac ezért béremelést kényszerít ki, így az idén a korábbiaknál nagyobb mértékű béremelés lesz a szektorban – jelezte.

Arról is szólt, hogy az adóhatósággal online kapcsolatban lévő pénztárgépek bevezetésének hatására jelentősen nőttek a költségvetési bevételek. Információi szerint a kiskereskedelemben ez 2014-ben és 2015-ben évente 300-400 milliárd pluszbevételt eredményezett az államkasszának.

Ha pedig hozzávesszük a szállodaipart és a vendéglátást is, akkor  2015-ben plusz ezer milliárd forint lesz köszönhető az online pénztárgépeknek – fűzte hozzá.

Véleménye szerint attól az intézkedéstől, hogy szeptembertől számos újabb szolgáltatásnál kell alkalmazni az online pénztárgépeket, 30-40 milliárd forintnyi pluszbevételt remélhet az állam. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink