Kenyérkosárérték

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2024. 09. 30. 11:48

A drasztikus változásokat hozó válságévek után 2023-ban a sütőipar költségeinek növekedése lelassult, és ennek a tendenciának megfelelően alakultak a termékárak is. Az iparág körképünkben megkérdezett szereplői a minőségben és a termékfejlesztésben hisznek, és bizakodva tekintenek a jövőbe.

A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.

Dr. Tóth Zoltán
ügyvezető igazgató
Lipóti Pékség

A Lipóti a pontosan senki által nem tudott, közölt, de valószínűsíthetően 35-40%-os infláció után, 15%-os béremelésekkel a háta mögött vágott neki a 2023-as évnek – mondja el Tóth Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója. – Két olyan tényezővel kellett számolnunk, amely költségeinket növeli: az egyik a munkabérek folyamatos emelkedése, a másik pedig a korábban bevezetett új adónem a NETA, amely önálló adónemként a termék árába beépítésre került. Sokan nem is gondolnák, hogy egy 420 Ft értékű Füstölt sajtos croissant termék ára 27,3 Ft NETÁ-t és 64,07 Ft áfát tartalmaz.

2024-ben, mint ahogy minden év áprilisában, versenytárselemzést végeztünk, amely során kiderült, hogy bizonyos termékeinket versenypiaci ár alatt értékesítünk, így azok árát júniusban hozzáigazítottuk a piaci árakhoz, ez pár termék esetében 5-6%-os emelést eredményezett. További áremelést idénre nem tervezünk.

Szerencsés piaci helyzetben vagyunk, hiszen mintabolthálózatunk alapélelmiszert árusít, vásárlóink inkább spóroltak a ruházkodáson, a szórakozáson, mint a kiflin vagy a kakaós csigán. Üzleteink száma évről évre 8-10%-kal növekszik. Az egyéni vásárlások kosárértéke az infláció miatt forintban emelkedik, és ami a legjobb hír, hogy termékvolumenben, darabszámban sem csökken az egy-egy vásárlóra jutó eladásaink mennyisége.

Mikos István
vállalati igazgató
Ceres

– Kategóriánkban is erősen megjelennek az általános trendek – szögezi le Mikos István, a Ceres vállalati igazgatója. – A kínálatunkra jellemző kiváló minőség mellett jó ár-érték arányt képviselő termékeink fejlesztésében szerepet játszik az egészségtudatos fogyasztói szegmens erősödése, de a termékek méretének és kiszereléseinek meghatározásakor gondolnunk kell már az egyre nagyobb számban megjelenő egyszemélyes háztartásokra is.

A modern kenyér mindenkor a modern táplálkozás alapvető eleme kell hogy legyen, ezért innovációink hátterét mindig az aktuális rendelkezésünkre álló legfrissebb kutatási adatok biztosítják, amelyekben részletesen vizsgáljuk a fogyasztói szokások változását.

Kínálatunkban folyamatosan egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségtudatos táplálkozásba illeszthető termékek, így a Ceres termékei között mára már nemcsak a méltán közkedvelt hagyományos Bükki parasztkenyér vagy a Napicipó termékcsalád (búzalisztes, tönkölybúzás, teljes kiőrlésű és magos kenyere) érhető el, hanem a Newline márka teljes kiőrlésű toast kenyere is vagy a diétázók kedvence, a Slimmm szénhidrátcsökkentett toast kenyér.

Fogyasztóközpontú gondolkozás

Ludwig Klára, Jókenyér

Ludwig Klára
alapító-ügyvezető
Jókenyér

– Az előző két év olyan drasztikus változásai után – elemez Ludwig Klára, a JÓkenyér alapító-ügyvezetője –, mint az energia-, üzemanyag- és alapanyagárak emelkedése, a forint gyengülése és a munkaerőpiaci nehézségek, 2023 második felében és 2024-ben konszolidálódtak a sütőipar költségei is, így nem volt szükség az árak újbóli korrigálására.

Árképzésünket az határozza meg, hogy megfizethető áron szeretnénk minél több vásárlónak minőségi, adalékanyagoktól mentes pékárut biztosítani. A fogyasztást illetően saját üzleteinkben nem tapasztaltunk lemorzsolódást, a vásárlóinkkal őszintén kommunikáltunk az áremelkedések hátteréről, és úgy láttuk, hogy kifizetődik, ha nem engedünk a minőségből. A fogyasztók elkezdtek odafigyelni az élelmiszer-pazarlásra, a kenyér tárolására, hogy az hosszan fogyasztható maradjon.

A JÓkenyér minden kenyere természetes kovásszal készül, hosszú tésztavezetéssel, sok teljes kiőrlésű lisztet használunk, az ilyen termék pedig hosszabban friss marad, tovább fogyasztható és a magas rosttartalom miatt hamarabb érezzük magunkat jóllakottnak, így kevesebb is elég belőle, ami az árérzékeny vásárlóréteg számára is egyfajta válasz.

Szponzorált illusztráció

Kelemen Szilárd kereskedelmi igazgató Fornetti Group

– Gyors alkalmazkodókészségünknek köszönhetően – húzza alá Kelemen Szilárd, a Fornetti Group kereskedelmi igazgatója – a költségnövekményt mindig időben, de csak a szükséges mértékben terheltük át a fogyasztóinkra; ezen a gyakorlaton a későbbiekben sem tervezünk változtatni. Ez a fogyasztócentrikus gondolkodás magyarázza azt is, hogy a választékunk sokszínűségén sem változtatunk. A Fornetti a régió legsikeresebb pékipari vállalata, amely naponta egymillió vásárlót szolgál ki.

Az infláció okozta általános vásárlóerő-csökkenés a mi esetünkben is éreztette hatását, ugyanakkor ez nem olyan mértékű, ami megzavarná mindennapi működésünket, vagy éppen az expanziós törekvéseit. A vásárlók egyre tudatosabbak, de nem feltétlenül rajtunk akarnak spórolni.

Természetesen érzékeljük az egészségtrendek okozta keresleti elmozdulásokat, de a piacaink jelentős részére ennek még kevés hatása van. Viszont az újszerű, korszerű termékek iránt egyre nagyobb lesz a kereslet, a termékfejlesztés így a meglévő termékek „finomhangolása” mellett egyre fontosabb eredményeket mutat fel a csökkentett szénhidrát-tartalmú, illetve a „mentes” szortiment kialakításának területén is.

Tudatosabb vásárlók

Osztermayer Miklós, Lantmannen Unibake

Osztermayer
Miklós
magyarországi
ügyvezető igazgató
Lantmannen

– Az elmúlt évek során az ismert okok miatt költségeink jelentősen megemelkedtek – magyarázza el Osztermayer Miklós, a Lantmannen magyarországi ügyvezető igazgatója –, az energia- és nyersanyagárakban az elmúlt időszakban történt visszarendeződés mértéke csak arra elegendő, hogy további áremeléssel rövid távon ne tervezzünk.

A választékunk tekintetében olyan tendenciát figyelhettünk, hogy szűkül az olló a standard, illetve prémium termékeink között, a korábbiakhoz hasonló igazán olcsó termékeket már nem találunk a polcokon.

A fogyasztók tudatosabban vásárolnak: többször inkább kisebb mennyiségben, akciósan és gyakran kisebb méretű termékeket.

Az új piaci igények kielégítésére alkalmas termékeket állítunk elő; Natur’A termékcsaládunk a kenyerek új generációját hozza el. Az újonnan épült Lantmännen Unibake gyáregységünkben készült termékek E-szám-mentesek, kizárólag természetes alapanyagokból, kovásszal készülnek, és kőlapon sülnek, ami hozzájárul a rusztikus külsőhöz. Állaguk így sokkal lágyabb, levegősebb, amelyhez ropogós kéreg és finom ízek is társulnak. Termékeink hozzáadott cukrot sem tartalmaznak, illetve alacsony sótartalommal rendelkeznek, a rosttartalmuk viszont magas, így igazodnak a jelenlegi egészségtrendekhez.

Matskási Zoltán
marketing- és
üzletfejlesztési igazgató
Pek-Snack

– Az elmúlt év számunkra is számos kihívást tartogatott – számol be Matskási Zoltán, a Pek-Snack marketing- és üzletfejlesztési igazgatója –, szembesültünk az alapanyagok, energiaköltségek és logisztikai kiadások drasztikus emelkedésével, ami az infláció és a gazdasági bizonytalanság közepette jelentős nyomást gyakorolt a vállalat működésére. Azonban az idei év már más – most nem kényszerültünk lényeges áremelésre, sőt, számos termékünk változatlan áron kerül a partnereink üzleteibe és így a fogyasztók elé. Ez mindenképp bizakodásra ad okot.

A vásárlói szokások azonban közben megváltoztak; sokan kevesebb alkalommal vásárolnak, és a vásárlások értéke is csökkent. Az átlagos kosárérték mérséklődött, mivel a fogyasztók inkább a szükséges termékeket vásárolják meg, és kerülik a luxuscikkeket. Csökkent a vásárlások gyakorisága is, ami arra utal, hogy jobban megtervezik vásárlásaikat, minimalizálják kiadásaikat. Ehhez kapcsolódóan bolthasználatuk is módosult: ritkábban mennek a kényelmi üzletekbe, kisboltokba és hajlamosak az olcsóbbnak gondolt hálózatokban vásárolni. Az olcsóbb, egyszerűbb termékek iránti igény növekedése szintén egyfajta spórolási technika. Így a Pek-Snacknél mi is átgondoltuk, melyek azok az ár-termék megoldások, amivel képesek vagyunk a partnereink számára is versenyképes bolti ajánlatokat kínálni.

Alkalmazkodás

Sarkadi Katalin
marketingvezető
Abonett

– 2023-ban az előző évhez képest – értékel Sarkadi Katalin, az Abonett marketingvezetője – kisebb volt a stressz alapanyag-, csomagolóanyag- és energiaköltségek terén. Ez alapvetően azt jelentette, hogy megállt az árak ingadozása, és a főbb költségtételek egységárai a korábbinál jóval magasabb szinten ugyan, de stabilizálódtak, és így tervezhetőbbé vált az idei pénzügyi év. Megjelent ugyanakkor az EPR-díj – egy jelentős tétel az idei pénzügyi évre, amit nem lehet a fogyasztókra áthárítani. Az idei évben ugyanakkor a csomagolóanyag- és kartonárak már 10-15%-kal emelkednek tavalyhoz képest.

Az Abonett termékek ára minimális mértékben emelkedett. A kiskereskedelmi csatornákban tartósan alacsony árat biztosítunk, míg a webshopon rendszeres havi kedvezményeket kínálunk. Ezáltal a fogyasztóink szerencsére változatlanul hűségesek.

– A Lipóti évről évre 15-20 terméket fejleszt – árulja el Tóth Zoltán –, amelyből tesztelés után 6-8 kerül a piacra. Ma egyre nagyobb igény van a szeletelt, csomagolt termékekre. Ugyanez igaz a nagyobb súlyú kalácsokra is. Kisebb tömegű termékek esetében minőségi császárzsemlét vezettünk a piacra az idei év tavaszán, októbertől pedig elérhető árban teljes kiőrlésű és burgonyás, vadkovásszal készült prémium termékek kerülnek mintaboltjaink polcaira.

Szakbolthálózatunk kellően átgondoltan, jól lett megtervezve annak indulásakor. Ezek alapvetően az általunk irányított 9 sütőüzem termelésének piacát vannak hivatva biztosítani, de tartunk egyéb minőségi élvezeti termékeket is. Ilyen a saját márkás tejtermékcsoport, közte az ország egyik legjobb tejfölével, kakaójával és Túrórúdjával, Julius Meinl kávéval és cukrásztermék-kínálatunkkal. Szinte bármit el tudnánk adni, de nem a „szatócsbolt” az irány, hanem a prémium minőségű Lipóti Pékség és kávézó hangulat megteremtése.

– Idehaza a búzaliszt a legnépszerűbb lisztfajta hangsúlyozza Mórocz Melinda, a JÓkenyér marketingvezetője –, az ebből készült kenyerek erőteljesen uralják a magyar ízvilágot, így az is trendszetternek számíthat, ha a hagyományostól eltérő gabonából készült liszteket használunk, például rozs- és/vagy tönkölybúzalisztet, akár ezeknek a teljes kiőrlésű változatát, vagy magokkal dúsítjuk a tésztát a kiegyensúlyozott táplálkozást előtérbe helyezve.

A változatos, egészségtudatos táplálkozás kezdődhet a kenyérnél, ami kiváló makrotápanyag-forrás, így jól beilleszthető a tudatos étkezésbe. Annak érdekében, hogy ez minél több fogyasztóhoz eljusson, rendszeresen jelentkezünk edukációs tartalmakkal a közösségi médiában Szabó Adrienn klinikai dietetikus közreműködésével.

A Z- és alfa-generáció vásárlóerejének növekedését nem hagyhatja figyelmen kívül a sütőipar sem. Ők nemcsak más kommunikációs stílust, platformot, eszközöket igényelnek majd a gyártóktól, hanem más típusú termékeket is. A fogyasztók egyszerre tudatosabbak, ugyanakkor kényelmesebbek is, ami időnként ambivalens igényeket tud támasztani – ám szeretjük az ilyen típusú kihívásokat.

Itthon az átlagfogyasztás mára évi 50-52 kilogrammra csökkent

Adekvát válaszok

– A piacra egyre több start-up gondolat érkezik – állítja Kelemen Szilárd –, a street food, a kézműves és a tradicionális (naturista) termékek keresik maguknak az utat, és bizonyos célcsoportokban talán van is fogadókészség irántuk. Ez azonban piaci értelemben a Fornetti számára még nem jelent jelentős kihívást. A mi termékeink legnagyobb konkurenciáját a saját magunk által tovább gondolt termékpaletta adhatja majd, amely biztosan döntési helyzetbe hozza a fogyasztókat. A Fornetti ugyanis az új, street food jellegű termékei révén a bármelyik napszakban fogyasztható élelmiszerek piacán is egyre nagyobb teret nyer.

A Fornetti Group pékipari vállalat, és egyelőre nincs szándék, hogy ez a tipizálás érdemben megváltozzon, ám a kiegészítő termékek forgalmazása fontos része a tevékenységünknek. A kávé üzleteink jelentős részében ugyanattól a beszállítótól származik, és a kapujában állunk egy feltörekvő üdítőmárkával való együttműködés megkötésének is. Attól viszont nagyon messze vagyunk, hogy a boltjainkban teavajat és ementáli sajtot is lehessen vásárolni a pogácsáink mellé.

– Fagyasztott termékeket állítunk elő, amivel az élelmiszer-pazarlást csökkenteni tudjuk – érvel Osztermayer Miklós –, kereskedelmi partnereinknek csak az éppen szükséges mennyiséget kell megsütniük. A Lantmannen termékek készre sütése nem igényel olyan szaktudást, ami befolyásolná azok minőségét. Kenyerek esetén termékválasztékunk prémium termékekből áll, ami alapvetően meghatározza az elsődleges értékesítés helyét – szuper-, illetve hipermarketek –, így erről az oldalról nézve döntően a diszkontüzletek választékával versenyeznek a fogyasztókért.

Cégünk ugyan nem üzemeltet pékáruszaküzleteket, de elmondhatjuk, hogy értékesítésünk döntő része jelenleg a HoReCa-szektorban történik, ahol mindig szükség van az újdonságokra vagy „vevőcsalogató” megoldásokra. Francia és dán péksüteményeink mini változatai és szendvicsalapjaink keresett termékek.

Kitörési pontként kezeljük a különleges termékválasztékot – mutat rá Matskási Zoltán –, a Pek-Snack kínálatában is található szénhidrátcsökkentett termék, ami a bűntudat nélküli nassolásra ad lehetőséget a fogyasztóknak. Behatárolt viszont az innovációk köre és sikere is, hiszen a kakaós csigát vagy a túrós táskát még sokáig nem fogja semmi ledönteni a népszerűségi listák éléről. Időszakosan azonban mindenki szeret egy kis izgalmat csempészni a szokásaiba, így a mi választékunkban is volt már idén húsvéti termék, nyári termék – és az év hátralévő szezonjait is igyekszünk érdekes-izgalmas ajánlatokkal színesíteni.

A fogyasztói kosár megtartásáért és a minél jobb vásárlói élmény érdekében évek óta van közös programunk tejipari, kávé- és üdítőital-beszállítókkal. Fontos, hogy a vásárlók érezzék, nem csak péksütiért érdemes egy boltba betérni, de teljesebb kiszolgálást is kaphatnak.

– Minden termékünk adalékanyag- és tartósítószer-mentes – hangsúlyozza Sarkadi Katalin, főként helyi beszerzésű gabonákat dolgozunk fel. A népszerű, trendi alapanyagokat is megjelenítjük bennük, például a quinoát, lencsét, zöldborsót. Kényelmi kiszereléseink is népszerűek, az akár egy napi kisétkezést is kiváltó, rostban gazdag alternatívát kínáló Abonett sandwich termékcsaládunk nemrég két új taggal bővült: kókuszos és paradicsomos zöldfűszeres ízekben is kapható már. Ezeket bűntelen nassolásként fogyaszthatják akár cukorbetegek is, mert a bennük lévő krémek elnyújtják a szénhidrátok felszívódását és nem tartalmaznak hozzáadott cukrokat. A ’proteines’ Vegan Pro termékünk kiemelt fehérjetartalmával a diétázók, sportolók napi étrendjét gazdagíthatja.

Egyre több tudatos fogyasztó ismeri fel az adalékanyag-mentes, hosszan eltartható, hozzáadott cukrot nem tartalmazó, élelmi rostban gazdag extrudált kenyerek előnyeit, amelyek közül az Abonettnél a gluténmentes és biotermékek is megtalálhatóak. //

 

Hol szorít a cipó?

Az iparág képviselőinek jelentős hányadát összefogó Magyar Pékszövetség elnökét, Septe Józsefet a szakma aktuális problémáiról, eredményeiről, lehetőségeiről kérdeztük.

– Milyen hatással van a kenyér árára az iparág költségeinek növekedése?

Septe József, Magyar Pékszövetség

Septe József
elnök
Magyar Pékszövetség

– Legfontosabb alapanyagunk, a liszt ára 2022-ben irracionálisan magas szintre ugrott, de 2023-ra – magasabb szinten – visszarendeződött. Ugyanez a tendencia mutatkozott az energiaáraknál is. Jelentősen tovább emelkedtek azonban a bérköltségek, valamint folyamatosan nőnek az olyan egyéb inputok, mint például a segédanyagok és a termékekhez felhasznált egyéb élelmiszerek (sajt, vaj és egyebek) árai. Ez nem teszi lehetővé a sütőipari termékek árainak csökkentését. Ennek ellenére egyes termékekhez bizonyos területeken alacsonyabb áron lehet hozzájutni, mint a korábbi időszakban, köztük a zsemléhez és a fehér kenyérhez.

– Hogyan reagált a fogyasztó a közelmúlt jelentős áremelkedéseire?

– A statisztikai adatok szerint a kenyérfogyasztás valamelyest csökkent az elmúlt években Magyarországon – először a koronavírus-járvány, majd a háború és az európai szinten kiugróan magas infláció miatt. Míg korábban évente átlagosan 72 kilogramm kenyér és mellette 10-12 kilogramm péksütemény fogyott, mára ez a mennyiség évi 50-52 kilogrammra csökkent.

– Milyen ma a modern kenyér?

– A kisebb pékségeknek egyetlen útjuk van: a minőséggel és a speciális fogyasztói igények rugalmas kielégítésével tudják megnyerni a vásárlókat. Ebbe beletartozik a kovászos technológia minél szélesebb körű alkalmazása, a termékválaszték fogyasztói igények szerinti alakítása. Ide tartozik a speciális igényeket kielégítő termékek (gluténmentes, csökkentett szénhidráttartalmú satöbbi) forgalmazása. Innovatív termékekkel kell megpróbálni felkelteni a fogyasztók érdeklődését.

A Magyar Pékszövetség által minden évben meghirdetett Szent István-napi kenyérverseny, ahol a hagyományos, kovászolással készült fehér kenyér mellett kiemelt szerepet kap az „innovatív kenyér” kategória. További gondolkodásra és innovációra ösztönzi a pékeket a kenyérverseny harmadik kategóriája, a „sétáló sütemény”, amelyben tavaly édes, idén sós termékekkel lehet versenyezni.

– Mi jelent konkurenciát a minőségi termékekből megélő kis és közepes sütőipari vállalkozásoknak?

– Konkurenciát alapvetően a nagy kereskedelmi láncok által forgalmazott termékek és az „albán pékségek” jelentenek.

A nagy kiskereskedelmi láncok beszerzési és árpolitikája jelentős nyomást gyakorol a kis pékségekre. Az általuk forgalmazott termékek egyre nagyobb hányada származik azoktól a piaci szereplőktől, amelyek rendszeresen részesülnek célzott támogatásban, ami gyengíti a többi szereplő piacra jutási lehetőségeit. Hasonlóan hátrányos a kis pékségek szempontjából a fagyasztott termékek importja.

A magyar pékeknek évek óta komoly gondot okoz az albán pékségek jelenléte. Számuk évek óta növekszik, azonban pontos adataink nincsenek róluk. A termékeket jobbára kétféle alaptésztából készítik, méretük szép nagy, azonban beltartalmukban sokszor semmi közük az elnevezésükhöz. Receptúrájuk, technológiájuk nem felel meg a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, ezért sem az ízük, sem egyéb jellemzőik nem hasonlítanak a fogyasztók által ismert és elvárt termékekéhez. Sajnos, a fogyasztók jelentős részét megtéveszti, hogy a termékek a vásárláskor melegek és puhák, azonban rövid idő alatt kellemetlen állományúvá és élvezhetetlenné válnak.

A magyar élelmiszerkönyv előírásainak mellőzése mellett, az albán pékségekben komoly higiéniai és élelmiszer-biztonsági problémák fordulnak elő, és gyakori a számlaadási kötelezettség elmulasztása. Gondot jelent a munkaerő bejelentés nélküli, vagy nem a bejelentésnek megfelelő időtartamú foglalkoztatása, illetve a szükséges képesítéssel nem rendelkező dolgozók alkalmazása. Az ilyen működés – függetlenül a tulajdonostól – tisztességtelen gazdasági előnyt biztosít a szabályokhoz alkalmazkodó és a jó minőséget szem előtt tartó pékségekkel szemben.

– Életképes lehet-e ma egy klasszikus, nem hálózatban működő pékség?

– Fontos lépés az értékesítési csatornák diverzifikálása, például az online értékesítés, saját szakboltok, mozgóboltok létesítése, korszerűsítése. Egyre inkább elterjednek a helyben fogyasztási lehetőségek, megjelenik a kínálatban a kávé, szendvics, saláta és a választék bővítése egyéb alapélelmiszerekkel, ami a tömegesen bezáró kisboltok hiányát is némiképp pótolni tudja.

Erős korlátot jelent azonban, hogy az előző évek extrém inflációján belül is kiemelkedően magas volt az élelmiszerek árnövekedése. Ez jelentősen visszafogja a fizetőképes keresletet. Különösen az alacsonyabb jövedelmű fogyasztók egyre inkább csak az árat tartják szem előtt a minőséggel szemben.

A kiskereskedelemből való fokozatos visszaszorulásuk miatt egyre sürgetőbbé válik a saját szakbolthálózat fejlesztése. Széles körű felmérést végeztünk a tagok körében az erre irányuló fejlesztési igényekről. A visszajelzések alapján kidolgoztuk nemzeti támogatási javaslatunkat, amit benyújtottunk az Agrárminisztériumnak. Sajnos a meghirdetett fejlesztési program ennek ellenére nem támogatja a termeléshez kapcsolódó szakbolthálózat fejlesztését.

– Milyen állami támogatást kap a sütőipar?

– A szakágazatnak alapvetően a saját lábán kell megállnia. Nem jut a mezőgazdasági vállalkozásokhoz hasonlóan kiszámítható, folyamatos közösségi támogatáshoz, de lehetőség szerint igénybe veszi az egyéb, más szakágazatoknak is juttatott, jobbára eseti támogatásokat. Reménykedünk, hogy a korábbiaknál gördülékenyebb lesz a pályázatok elbírálása és a támogatások kifizetése. //

 

Legjobb kenyereink 2024-ben

A Magyar Pékszövetség által kiírt XIII. Szent István-napi Kenyérversenyre csaknem 100 terméket neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások.

A Szent István-napi kenyér kategória első helyét idén harmadik alkalommal nyerte el a Balmaz Sütöde Kft. az 1991-ben alapított, magyar családi tulajdonban álló vállalkozás négyféle lisztből, valamint só, víz, sertészsír és főtt burgonya felhasználásával készült 12 órás hagyományos kovászolási folyamattal készítette a nyertes, Nagyapám kenyere burgonyával elnevezésű terméket.

Az Innovatív kenyér kategóriájának legjobbja a szakmai zsűri szerint a Jalapenos-cheddar sajtos vadkovászos kenyér lett – szintén a Balmaz Sütödéé. A Sós sétáló sütemény kategóriát a Varga Pékség 95 Kft. által készített Pásztor reggeli nyerte meg, melynek alapja a jó minőségű, francia vajjal készült, adalékmentes croissant. //

Térképen az ősgabonák

Az ősgabonák pozitív tulajdonságaik – kedvező beltartalmi értékeik, egyedi ízviláguk és hogy kémiai növényvédő szerek nélkül termeszthetők – miatt fontos piaci lehetőséget jelentenek a biogazdálkodóknak. A környezet- és egészségtudatos vásárlók, valamint a gasztronómia szerelmesei számára pedig értékes és változatos alapanyagot biztosítanak. Az alakor és a tönke ugyan a modern kenyérbúzához képest magasabbra növő és alacsonyabb terméshozammal rendelkező gabonák, előnyük a nagyfokú alkalmazkodóképesség, vitalitás, gyomelnyomó képesség és a kiváló betegség-ellenállóság. Kiváló tulajdonságaik révén ezek az ősi búzák visszahozzák a hiányzó sokszínűséget a kenyérkultúrába, kiegészítik a tömegtermelést és javítják a pékáruk minőségét.

Nyár elején az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet olyan térképet mutatott be az érdeklődőknek, amelyre csaknem 60 helyszín került fel arról, hol találhatóak meg Magyarország-szerte azok a pékségek, malmok, gazdaságok, ahonnan minőségi ősgabonalisztet, -kenyeret vagy -tésztát vásárolhatnak az elkötelezett fogyasztók. //

Kapcsolódó cikkeink