Keleten haladt idén a Coop Rally
Emocionális, gazdasági, fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok is szólnak amellett, hogy mindig hazánkban készült terméket válasszunk – ez volt az idei évben is a magyar élelmiszeripart népszerűsítő Coop Rally fő üzenete. A szakmai program Magyarország keleti felén látogatott meg élelmiszeripari szereplőket, COOP-üzletet és logisztikai központot.
Az idei Coop Rally során a több mint 300 résztvevő nyolc állomást (hús- és tejüzemet, üdítőital-gyártó üzemet, pincészetet, valamint COOP-üzletet és frissáru logisztikai központot) keresett fel. Az eseményt – ahogy minden évben – részvételével támogatta az Agrárminisztérium is, Nagy István tárcavezető pedig vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét.
A kétnapos verseny szeptember 5-ei záróeseményén az eddig elért eredményeket méltatta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke:
– Örülök annak, hogy a 14 éve elindított Coop Rally mára egy óriási értékké, branddé, fontos szakmai eseménnyé vált, amely jelentős segítséget nyújt célunk elérésében, hogy hozzájáruljunk a magyar termékek népszerűsítéséhez. Tizennégy évvel ezelőtt a vásárlók számára az ár mellett nem volt érdekes szempont, hogy az adott termék magyar vagy külföldi áru-e. Ez mára megváltozott, a vásárlókban is tudatosult, hogy magyar termékek vásárlásával a magyar emberek megélhetését segítik elő.
A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke hozzátette: a résztvevők és a COOP Gazdasági Csoport hosszú évekre, esetenként évtizedekre visszatekintő munkája a legjobb bizonyítéka annak, hogy kölcsönösen kedvező kereskedelmi kapcsolatok eredményre vezetnek. Pekó László elárulta: jövőre az ország nyugati felében rendezik meg a szakmai programot.
Nagy István agrárminiszter elmondta: elismerésre, tiszteletre méltó teljesítmény áll a Coop mögött.
– A vállalatcsoport a magyar gazdák legkiválóbb partnere, amire a gazdatársadalom mindig számíthat – tette hozzá. Kiemelte: az agrártárca azon dolgozik, hogy minél több forrás álljon rendelkezésre a magyar gazdák számára az élelmiszer-előállítás és -feldolgozás terén.
Az idei, 650 kilométeres versenyt a Szatmári Malom Kft. nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját az idei rendezvényen a verseny egyik állomásaként is résztvevő Márka Üdítőgyártó Kft. kapta meg. A rally az idei programjaival immáron 119 hazánkban működő vállalkozást mutatott be, és szinte a teljes FMCG-szektor támogatását tudhatja maga mögött.
A Coop Rally helyezettjei és különdíjasai:
Pick Szeged Zrt.
Város: Szeged
Éves forgalom (2018): 63,2 milliárd forint
Ismertebb márkanevek: Pick, Herz, Família
„Az idén alapításának 150. évfordulóját ünneplő Pick Szeged Zrt. a hazai piac meghatározó és domináns szereplője a penészes és penészmentes szárazáruk (szalámik és szárazkolbászok), valamint a hentesáruk területén. Termékeinket a világ 35 országában több mint 200 különböző bolthálózat polcain lehet megtalálni, így nemcsak a belföldi jelenlétünk meghatározó, de egyben az egyik legjelentősebb magyar agrárexportőr vagyunk, nemzetközileg is elismert és támogatott márkákkal. A Pick Szeged Zrt. a Bonafarm Csoport tagjaként Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, amelynek éves árbevétele közel 65 milliárd forintot tesz ki, exportja pedig meghaladja a 60 millió eurót. Vállalatunk elhivatott szakemberei mindig hivatásuknak tekintették és tekintik ma is azt, hogy minél több fogyasztó asztalára juthassanak el a PICK ízletes húskészítményei. Ennek köszönhetően 150 év történelmének viharai között mindig álltuk a kihívásokat és a versenyt, az induló családi manufaktúrából mára évi több mint 40 000 tonnát forgalmazó nagyvállalattá fejlődtünk, és Pick, Herz, valamint Família márkatermékeinkkel vezető piaci részesedést értünk el a hazai piacon. Nagy örömünkre szolgált, hogy ezen az ünnepi évfordulón cégünk szegedi telephelye szolgálhatott a Coop Rally kezdő állomásául.”
_________________________________________
Integrál Zrt.
Város: Kiskunfélegyháza
Éves forgalom (2018): 15,4 milliárd forint
Ismertebb márkanevek: Regius, Integrál
„Cégünk, a kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Integrál Zrt., a jogelőd 1946-os alapításától számítva több mint 70 éve eredményesen működik. Árbevétel és eredményesség szempontjából két meghatározó tevékenységünk az élelmiszer-kiskereskedelem, valamint a hízottliba-, hízottkacsa-vágás és -feldolgozás. A Coop üzletlánc tagjaként, az Alföld Pro-Coop Régión belül 16 saját tulajdonú ABC-áruházat működtetünk. Üzemünk a folyamatos bővítés, korszerűsítés eredményeként, napjainkban éves szinten 8-900 ezer db hízott libát, valamint 6-700 ezer db hízott kacsát dolgoz fel. Széles körű exporttevékenységünk mellett természetesen jelen vagyunk a belföldi piacokon, az itt működő üzletláncok egy részénél és a Coop üzletláncnál is. A 2017-es évben 2400 m² területen új, kész-, félkész termék gyártó üzemet építettünk fel, amely egészséges, prémium minőségű termékek gyártását teszi lehetővé, modern csomagolásban. Hosszú évek óta töretlen sikerességünk fenntartása érdekében 2019-ben arculatváltási és brandépítési fejlesztésbe kezdtünk. A fogyasztók számára kezdetektől fogva megszokott minőséget és megbízhatóságot jelentő Integrál névből az Integrál márkanevet, a hagyományos feldolgozást, valamint az alföldi régióra jellemző hagyományokat ötvöző tulajdonságokból pedig a Regius márkanevet hoztuk létre.”
__________________________________________
Márka Üdítőgyártó Kft.
Város: Felsőlajos
Éves forgalom (2018): 4,2 milliárd Ft
Ismertebb márkanevek: Márka
„Az FMCG-piac vitathatatlanul igencsak gazdag nemzetközi szereplőkben. Csak kevesen mondhatják el ebben a szektorban magukról, hogy 100%-ban magyar, családi vállalkozás, amely ráadásul több évtizedes múlttal rendelkezik. A Márka több mint 80 fős stábja nemcsak közel fél évszázados múltjára büszke, hanem hogy az üdítőital-piac meghatározó és első számú magyar gyártója. Ez minek köszönhető? Tradícióink ápolása mellett legalább ugyanakkora hangsúlyt fektetünk a folyamatos innovációkra is. Fontos, hogy értéket, értékrendet és egyben értéktrendet is kívánunk átadni minden egyes általunk megtöltött palackkal kereskedelmi partnereinknek és fogyasztóinknak – immáron nemcsak a magyar piacon, hanem a környező országokban is. Ezért (is), tekintjük jó lehetőségnek, hogy a Coop Rally állomása lehettünk, ahol évről évre a minőségi magyar termékek népszerűsítéséért együtt versenyezhetünk. Az Agrárminisztérium különdíja pedig hatalmas elismerése munkáknak, amelynek egy emberként örül az egész kollektíva.”
__________________________________________
Co-op Star Zrt.
Város: Abony
Éves forgalom (2018): 24 milliárd Ft
„Társaságunk idén ünnepelte alapításának 20 éves évfordulóját, hiszen 1999 óta folytatja kereskedelmi tevékenységét, amely meghatározó Jász-Nagykun-Szolnok megyében, azon belül is a Jászságban. Ma 102 településen 121 Coop-, valamint 10 iparcikkboltot üzemeltetünk, és 1200 alkalmazottunknak biztosítunk megélhetést. A Coop Rally alkalmával személyesen is megbizonyosodhatunk a különféle terméktrendekről és innovációkról, amelyek mind a hazai termékek versenyképességét biztosítják. A rally által lehetőségünk nyílik megmutatni, hogy követve ezeket az új irányokat, folyamatosan képesek vagyunk megújulni, egyben versenyképesek maradni.”
_________________________________________
Nádudvari Élelmiszer Kft.
Város: Nádudvar
Éves forgalom (2018): 10,1 milliárd Ft
Ismertebb márkanevek: Nádudvari
„A Nádudvari Élelmiszer Kft. a Hortobágyi Nemzeti Park közelében található, száz százalékban magyar tulajdonú vállalat, mely a Nagisz-Hage cégcsoport, a régió meghatározó mezőgazdasági integrációjának a tagja. A Nádudvari Élelmiszer Kft. termékpalettáján több mint 100-féle termék szerepel, a Nádudvari túrótól kezdve az E-mentes tejtermékekig, a húskészítményektől a mirelit termékekig, köztük a legújabb fejlesztésű gombócokig és túrófánkokig. Míg korábban a tejtermékek adták az árbevétel nagy részét, mára a beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően a hús és a mirelittermékek is egyre nagyobb súllyal képviseltetik magukat az összforgalmon belül. A társaság árbevétele 2008-ban még 1,7 milliárd forint volt, 2018-ra pedig a termékfejlesztéseknek, márkaépítésnek köszönhetően átlépte a 10 milliárdot, mely csak belföldi értékesítésből származik. A Cooppal évek óta jó kapcsolatot ápolunk, többféle Coop saját márkás terméket is gyártunk, 2018-ban a közös forgalmunk meghaladta az 1 milliárd forintot. Magyar termelő vállalatként kiemelten fontos számunkra, hogy egy olyan ügyet támogassunk, mint a Coop Rally, amely a minőségi magyar termékekre hívja fel a figyelmet.”
_________________________________________
Észak-Kelet Pro-Coop Zrt.
Város: Miskolc
Éves forgalom (2018): 27,5 milliárd Ft
„Cégünk 1999. január 1. óta a Coop cégcsoport tagjaként négy megyében közel 600 üzletet lát el száraz, és 2017. január 1. óta már frissáruval is. Ekkor került átadásra egy 3300 m²-es hűtött raktár, amelyből jelenleg 3875 cikkelemmel látjuk el a boltokat. Cégünk törekszik arra, hogy a régiónk vásárlóinak igényeinek megfelelő áruválasztékkal – különös hangsúlyt fektetve a magyar termékekre – szolgáljuk ki a lehető legmagasabb színvonalon az ellátási területünkön működő Coop-üzleteket. Ennek érdekében cégünk folyamatosan fejleszt: modern vonalkódos technikán alapuló raktárirányítási rendszert vezettünk be, és jelenleg a vállalatirányítási informatikai rendszerünket modernizáljuk. Cégünk már másodszor vállalta a házigazdaszerepet a Coop Rallyn, mivel cégünk is elkötelezett támogatója a magyar termékek népszerűsítésének, és ez partner-, illetve csapatépítésre is kitűnő alkalom.”
__________________________________________
Naszálytej Zrt.
Város: Miskolc
Éves forgalom (2018): 14,5 milliárd Ft
Ismertebb márkanevek: Fittej, Magic Milk, Zöldfarm, Jásztej, Dunatej, Toffini
„A Naszálytej Zrt. már az 1970-es évek óta meghatározó szereplője a magyar tejpiacnak. A privatizációt követően, a többszöri tulajdonosváltások után is 100%-ban magyar tulajdonban maradt a cég. Erre, valamint folyamatos fejlesztéseinkre, a funkcionális termékek piacán végzett úttörő munkánkra büszkén tekintünk. A jelenlegi két gyártó üzemegységünk, Vác és Miskolc biztosítja számunkra, hogy továbbra is megbízható, jó minőségű – magyar tejből készült – termékeket szállító tejipari cégként tekinthetnek ránk partnereink. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei Coop Rally rendezvény egyik célállomása lehettünk, ezzel is népszerűsítve a magyar tejtermékek fogyasztását.”
________________________________________
Grand Tokaj Zrt.
Város: Szegi
Éves forgalom (2018): 2,5 milliárd forint
Ismertebb márkanevek: Grand Tokaj, Grand Selection, Koronás Tokaji Borkülönlegességek
„A Grand Tokaj Zrt. az állami tulajdonban lévő legjelentősebb magyar borászat, az UNESCO Világörökség része címet is viselő, történelmi Tokaj-hegyaljai Borvidék legnagyobb pincészete, ahol Áts Károly főborász vezetésével közel 6 millió liter bort készítünk. Tevékenységünk elsősorban borkészítésre és értékesítésre, borkóstoltatásra, valamint szőlőalapanyag-termelésre és -felvásárlásra épül. A régió integrátoraként mintegy 1000 hektár termőterületről, 1000 kistermelőtől vásárolunk fel szőlőt, és 67 hektár saját területen gazdálkodunk. A Grand Tokaj és a Coop közötti együttműködés hosszú múltra tekint vissza, nemcsak saját Tokaji és Zempléni borokból álló szortimentünk található meg az üzletekben, de Coop márkatermékeket is előállítunk. Cégfilozófiáink szorosan összefonódnak: a Coop minőségi hazai termékek iránti elkötelezettsége és borászatunk nemzeti borkészítési hagyományok iránti elhivatottsága által közös szenvedélyünk a minőségi magyar bor.”
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatósági címkét vezet be az Amazon Belgiumban és Svédországban
Az Amazon Belgiumra és Svédországra is kiterjeszti „Climate Pledge Friendly”…
Tovább olvasom >Két magyar város, ahol helyi fiatalok formálják a fenntartható jövőt
Villámárvizek, soha nem látott viharok, aszály és extrém hőhullámok, perzselő…
Tovább olvasom >Értéknövelő újrahasznosítással a fenntartható élelmiszertermelésért: bemutatkozott a Secondtaste és a Cseles
Az élelmiszeripar egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, és ennek…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1, százalékkal emelkedett augusztusban az előző év azonos időszakához viszonyítva
Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2,…
Tovább olvasom >Nyolc hónapja töretlen a fogyasztás bővülése, augusztusban 4,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában…
Tovább olvasom >10 500 iskolás gyermek kapott tanszert az Auchan-gyűjtésből
10 500 gyermek megfelelő felszereléssel vághatott neki az idei tanévnek…
Tovább olvasom >