Kávé-, bor- és pálinkafesztivál társul idén a Szent Iván-éji Mámorhoz Pakson

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 06. 27. 11:11

A paksi borok és a helyi értékek népszerűsítése a célja a kávé-, bor- és pálinkafesztiválnak, amelyet első alkalommal rendez a Fabro Pincészet Pakson, a kivételes adottságú Sárgödör téren június 29-én, szombaton.

Szeretnénk, ha minél többen megismernék a paksi Sárgödör teret, hiszen az ország egyik gyöngyszeme – mondta a pincészet vezetője, Kovács Sándor a program helyszínéről, amely egy város szívébe ágyazott hangulatos pincefalu.

Tavaly itt tartották először a Szent Iván-éji Mámort, amely a legrövidebb éjszakához fűződő mágiákat elevenítette fel. Idén ehhez egy új programot társítanak: borászok, pálinkakészítők mutatkoznak be és várnak több baristát is, akik kávékülönlegességekkel ismertetik meg az érdeklődőket.

Kilenc helyi borász, két pálinkafőzde és több helyi kézműves települ ki a Sárgödör térre a fesztivál napjára, amelyet este a helyi érdekeltségű, blues- és rockzenét játszó Másképp zenekar zár fél 9-kor kezdődő koncertjével.

A szervezők szerint a tűz fontos momentuma lesz az idei fesztiválnak is, a bátrabbak tűzugrásra is vállalkozhatnak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink