Kárpát-medencei mézfesztivált rendeznek Zalaegerszegen
Mézlovagrendek felvonulásával szombaton megkezdődik a XVI. Kárpát-medencei mézfesztivál Zalaegerszegen. A kétnapos rendezvényen mézes programokkal várják a látogatókat, többek közt mézszépségversenyt és mézfelismerő versenyt rendeznek és jótékonysági mézfutamot indítanak.
Az ország különböző tájairól tíz mézlovagrend érkezik a zalaegerszegi fesztiválra – mondta el a szerdai programismertető sajtótájékoztatón Németh Zsolt, a söjtöri Ambrózia Mézlovagrend nagymestere.
A lovagrendek kitűzött célja, hogy népszerűsítsék az adott vidékre jellemző, legnagyobb mennyiségben gyűjtött mézet. A söjtöriek a zalai akácmézet képviseli, de van olyan lovagrend is, ahol a napraforgó mézet preferálják.
Czémán László, a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete elnöke elmondta, hogy míg tíz évvel ezelőtt a magyar emberek évente átlagosan 30-40 dekagramm mézet fogyasztottak, az átlagos mézfogyasztás idén elérte az egy kilogrammot. Hozzátette: a méhészek, mézlovagrendek munkája kezd beérni, a mézes rendezvények pedig újabb lehetőséget adnak a méz népszerűsítésére.
Szombaton és vasárnap 20-30 fajta mézet kóstolhatnak a látogatók, hazai, többek közt sárréti, alföldi, tolnai és zalai, valamint határon túli, székelyföldi méhészek termékei közül választhatnak. A szakmai előadásokon a méhészeti újdonságokat mutatják be és megvitatják az ágazat aktuális problémáit. A gyermekeket a Züm-züm játszóházba várják, ahol a viaszozás mellett az adventhez kapcsolódó mézes süteményeket is készíthetnek.
Vasárnap jótékonysági mézfutamot rendeznek, melynek bevételét a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény javára ajánlják fel. December első napján, a fesztiválon mutatják be a tégelyes „iskolás mézet”, amit hetente juttatnak majd el az alsó tagozatosoknak és amelyhez egy mézes tanmese-sorozat is kapcsolódik – jelezte Czémán László.
Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója kiemelte: a mézfogyasztással az egészséges életmódra lehet nevelni a gyermekeket.
Vigh László országgyűlési képviselő közölte, hogy a városban gyümölcsfa-ültetési mozgalmat indít, azok a kisebb falvak pedig, ahol minden ház előtt gyümölcsfa áll, a Tündéri település felirattal ellátott, aranyozott táblát nyerhetik el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egy magyar élelmiszer a világ legjobbjai közé került
Magyar élelmiszerek arattak nagy sikereket a világ egyik legrangosabb gasztronómiai…
Tovább olvasom >Nagy mézhiány várható a boltokban
Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke az…
Tovább olvasom >Hiába az importtilalom, az ukrán méz megkeseríti a magyar méhészek életét
A magyar kormány úgy döntött, hogy tilalmat rendel el 25…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a Fenntarthatóság Szimbólum 2023 verseny díjait
A Trade magazin negyedszer adta át a Fenntarthatóság Szimbóluma díjakat hagyományosan,…
Tovább olvasom >2023-ban is a PENNY kapta a Kereskedelmi Nívódíjat
Idén is a PENNY Market Kft. nyerte a védjegyhasználók szavazatai…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a HoReCa Hősök 2023 elismerések
HoReCa Hősök díjjal jutalmazták szeptember 25-én, a Business Days konferencián…
Tovább olvasom >