Káposztafesztivál Vecsésen
A hétvégén tartják a tizenkilencedik Vecsési Káposztafesztet, amelyen minden a messze földön híres káposztáról fog szólni.
A szervezők közlése szerint az eseményen az érdeklődők megtekinthetik az ország legnagyobb káposztáját, részt vehetnek káposztaemelő-versenyen, kipróbálhatják a káposztagyalulást és a töltött almapaprika készítését, ellátogathatnak egy családi savanyítóüzembe, szavazhatnak a savanyúságversenyre benevezett ínyencségekre, és ehetnek-vihetnek azokból a káposztás ételekből, amelyek helyben készülnek.
A rendezvényen minden látogató megkóstolhatja a HÍR-es, azaz a Hagyományok Ízek Régiók védjeggyel ellátott savanyított káposztát.
A fesztiválon koncertet ad többek között a Heimattöne Kapelle, a Musikverein Wetschesch, a Szomorer Jung és a Blechkraft. A művészeti csoportok műsorai mellett fellép majd a Kaláka Együttes, Korda György és Balázs Klári, valamint az Animal Cannibals is. Vasárnap Döbrentey Ildikó, Gryllus Vilmos és Levente Péter várja a gyermekeket, majd este a Magna Cum Laude zenekar koncertezik.
Mint írják, a Káposztafeszt egyik fő eseménye a vasárnapi szentmise és a terményáldás, valamint a Szent Kereszt templomtól induló látványos felvonulás, továbbá a főzőverseny az Epresben.
A fesztivál egyik fontos küldetése a Vecsésen élő német nemzetiség hagyományainak bemutatása. Idén az ősök táncait őrző helyi csoportok műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, a Tájházban pedig a múltszázadbeli életbe pillanthatnak be a látogatók.
Bálint Ágnes írónő Emlékháza udvarán színdarabok és gyermekprogramok várják a családokat szeptember 21-22-én.
A XIX. Vecsési Káposztafeszt részletes programja a www.vecsesikaposztafeszt.hu weboldalon olvasható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Albán káposztadömping Kelet-Európában – 71%-kal nőtt az export az év elején
Látványosan megugrott az albán káposztaexport Kelet-Európába 2025 első hónapjaiban –…
Tovább olvasom >Hiány alakulhat ki a káposzta piacán, tovább drágulhat a zöldség ára
A FruitVeb elemzése szerint hiány fenyegeti a káposztapiacot, és még…
Tovább olvasom >Új HalfPrice üzlet nyílik Vecsésen
A HalfPrice, amely világszerte ismert márkák termékeit kínálja rendkívül kedvező…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >