Júniusban megugrott a német kiskereskedelmi forgalom
Júniusban a korlátozások lazításának köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése alapján.
Júniusban ár, naptári és szezonális kiigazítással 4,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Németországban a májusi 4,6 százalékos havi növekedés után. A piac 2,0 százalékos növekedést várt júniusra.
Az egy évvel korábbihoz képest 6,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban Németországban árkiigazítással. Májusban 1,8 százalékkal maradt el a forgalom az egy évvel korábbitól, júniusra pedig 2,2 százalékos elmaradást várt a piac az egy évvel korábbihoz képest.
A Destatis a járványvédelmi korlátozási enyhülésének tulajdonítja a kiskereskedelmi forgalom júniusban bekövetkezett vártnál nagyobb növekedését.
A járványvédelmi korlátozások által nem érintett utolsó hónaphoz, 2020 februárjához képest 9,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az idén júniusban Németországban.
Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma 3,9 százalékkal csökkent az idén júniusban naptári és szezonális kiigazítással az előző hónaphoz képest. A szupermarketek és áruházak forgalma 6,1 százalékkal maradt el az előző havitól. Az élelmiszerek forgalma viszont 1,7 százalékkal nőtt.
Jelentősen növekedett a nem élelmiszeripari termékek forgalma júniusban, az előző havihoz képest 8,7 százalékkal. A járványvédelmi korlátozások miatt bevezetett üzletbezárások feloldásával a textilipari termékek, ruházati cikkek, cipők és bőripari termékek forgalma 70,5 százalékkal nőtt júniusban az előző havihoz képest, és az első alkalommal haladta meg a válság előtti, a 2020. februári szintet, mégpedig 4,8 százalékkal. Általában az iparcikkek forgalma 34,3 százalékkal nőtt havi bázison júniusban és 7,6 százalékkal haladta meg a válság előtti szintet. A berendezési tárgyak, háztartási eszközök és építési alapanyagok kiskereskedelmi forgalma 18,1 százalékkal emelkedett havi bázison és 9,7 százalékkal haladta meg a 2020. februárit az idén júniusban.
Az internetes kiskereskedelmi forgalom ár, naptári és szezonális kiigazítással 7,5 százalékkal csökkent júniusban az előző havihoz képest, de ezzel együtt is 38,4 százalékkal múlja felül a válság előtti, 2020. februári forgalmat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordbevételt hozhat a Valentin-nap a kiskereskedelemben
A Valentin-napi költések világszerte rekordot dönthetnek idén, mind az Egyesült…
Tovább olvasom >A német piacvezető drogéria, a dm technológiába és a vásárlási élménybe invesztál
A német drogériaóriás dm Közép-Európa szerte kezdi lekörözni az élelmiszer-kiskereskedőket.…
Tovább olvasom >Németországban is elindul a HelloFresh ételházhozszállítási szolgáltatása
A HelloFresh bevezette Németországban a Factor nevű készétel-házhozszállítási szolgáltatását, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >