Jelentősen nőttek a Szép-kártya feltöltések

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 05. 26. 10:29

Jelentősen nőttek a Szép-kártya feltöltések a szolgáltatók adatai alapján, az OTP-nél az előző évi másfélszeresére ugrottak a befizetések májusig, a K&H Banknál pedig csaknem 30 százalékkal – közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére.

A K&H Szép-kártyára jóváírt teljes összeg 27 százalékkal nőtt az első negyedévben, a felhasználást leginkább az húzta, hogy mintegy háromszorosára nőttek az online vásárlások – közölte a pénzintézet.

Az alszámlák közötti bontás év eleji meghatározásánál láthatóan bíztak a kártyabirtokosok a járványhelyzet enyhülésében, ugyanis a szálláshely alszámlára kerülő összeg csupán 6 százalékkal csökkent a korlátozásokkal még alig érintett 2020 első negyedévéhez képest. Ezzel együtt is a vendéglátás alszámla lett az első negyedév győztese, itt ugyanis 41 százalékkal több a feltöltött összeg, míg a szabadidő alszámla esetén ez csupán 14 százalék. A számlák közti megoszlásnak az idén viszont kisebb a jelentősége, ugyanis december 31-ig minden alszámláról lehet fizetni bármely elfogadóhelyen, ami még tovább fokozhatja a tavalyi intenzív, 18 százalékos K&H Szép-kártya használat növekedést.

Az első negyedév alapján kivárnak a kártyabirtokosok a költésekkel: mindössze 3 százalékkal nőtt a K&H Szép-kártyáról kifizetett összeg a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ezen belül viszont az online vásárlások forgalma közel megtriplázódott, a vendéglátás alszámlán a legfőképp, melynek legnagyobb nyertesei az online ételrendeléssel és kiszállítással foglalkozó oldalak voltak. A K&H Szép-kártya elfogadóhelyek száma márciusban átlépte a 30 ezret, mert gyorsuló ütemben csatlakoznak a vállalkozások elfogadóhelyként. Míg tavaly egész évben több mint 4 ezerrel, addig idén az első hónapban már közel 1400-zal gyarapodott a számuk. Ennek oka,hogy több mint negyedmillió kártyatulajdonos jelentős vásárlóerőt jelent – közölték.

Az OTP bank adatai szerint 2021 első négy hónapjában a munkáltatók több mint 104,2 milliárd forintot utaltak a munkavállalóik számláira. Ez az összeg közel másfélszerese a tavalyi év azonos időszakának. A feltöltések szerkezete ugyanakkor nem változott jelentősen, a legnépszerűbb alszámla továbbra is a vendéglátás, ezt követi a szálláshely és a szabadidő. Az összegek növekedésében a Szép-kártya széles körű felhasználhatósága mellett a kedvező jogszabályi környezetnek is fontos szerepe van, hiszen június 30-ig csak 15 százalékos szja terheli a kártyás juttatásokat. Ezzel egy időben a zsebekre kedvező adózás mellett utalható keretösszeg a korábbi időszak kétszeresére bővült.

Az OTP Szép-kártyabirtokosok április végéig mintegy 60 milliárd forintot költöttek, 38 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Az április 25-én érvénybe lépett kormányrendelet lehetőséget teremtett arra, hogy a csaknem 1,7 millió OTP Szép-kártya ügyfél hasznosan költhesse el a mintegy 160 milliárd forintnyi felhalmozott juttatást – írták. A kényelmes és problémamentes elfogadás érdekében az OTP Csoport a teljes elfogadóhelyi hálózatán, a rendelet kihirdetését követő 10 napon belül lehetővé tette a három zsebes fizetést. Az intézkedés hatása az alszámlák felhasználásán is megmutatkozott, hiszen rövid idő alatt jelentősen emelkedett a szálláshely és szabadidő alszámlákról költött összegek nagysága.

Az év első négy hónapjában 2800 új szolgáltatóval bővült az elfogadóhely hálózatuk, ami duplája a tavalyi év azonos időszakának. Így már több mint 43 ezer elfogadóhely van – emelte ki Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója. Mivel a nemzetközi utazási piac még csak éledezik, a belföldi turizmusnak, és azon belül az OTP Szép-kártyának fontos szerepe lesz a vendéglátó és turisztikai szektor újraindulásában – tette hozzá. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink