Jelentett a Metro és a Danone
A Metro és a Danone harmadik negyedéves eredményei olvashatók a portfolio.hu-n.
A Metro a kedvezőtlen devizahatások és eszközértékesítések miatt 1,1 százalékkal 14,2 milliárd euróra csökkenő árbevételről számolt be. Összehasonlítható alapon ugyanakkor 1,3 százalékkal emelkedtek a bevételek. A társaság ugyanakkor megerősítette a folyó évre várt egyszeri tételek nélküli 1,531 milliárd eurós EBIT-várakozását. A Metro részvényárfolyama több mint 3 százalékkal emelkedik hétfő délelőtt.
A vártnál nagyobb bevétel-növekedést könyvelt el a Danone a harmadik negyedévre, amit a bébiételek, valamint a tejtermékek erős értékesítéseinek köszönhet a cég. Az összehasonlítható alapon számolt bevételek 4,6%-kal ugrottak meg a július-szeptemberi időszakban, miközben az elemzők 4,3%-os növekedésre számítottak. A bébiételek eladásaiból pedig csaknem 11%-kal tett szert több bevételre a társaság, mint az előző év azonos időszakában. A menedzsment további jó hírrel is szolgálhatott, megerősítette várakozásait a teljes évre: 4-5% közötti bevételnövekedést vár összehasonlítható alapon, a működési eredmény szintjén pedig kismértékű javulásra számít a tavalyi 12,59%-ról. A Danone részvényei több mint 2%-os pluszba ugrottak ma délelőtt a negyedéves bevételszámokra. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A Danone is beszállt a Standing Ovation finanszírozásába – gyorsulhat az állatmentes tejfehérjék piaci bevezetése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megint jönnek, ropogtatnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közös vállalatot hoz létre a Danone és az Arcor Argentínában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Nestlé „Stolen KitKat Trackerrel” vadássza a 12 tonnás csokirablás nyomait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Robert Pattinson egyszerre három szerepben nyűgözi le a közönséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új Fresh Corner kioszkot nyitott a Mol a Liszt Ferenc Repülőtéren
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


