Januárban ismét Bocuse d’Or Lyon!
Októberben megkezdte felkészülését a magyar csapat a Bocuse d’Or lyoni döntőjére. A világ legrangosabb szakácsversenyének világdöntőjét kétévente rendezik meg Franciaországban, a Sirha Lyon keretein belül. A magyar Bocuse-csapat előkelő pozícióból, az európai válogatón elért második helyezéssel érkezik majd a gasztronómia fővárosába január végén. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje áll, akinek munkáját Nyikos Patrik segíti commis-ként, a coach Széll Tamás, a csapat elnöke Hamvas Zoltán.

Nyikos Patrik és Dalnoki Bence
2023-ban a tengeri alapanyagoké és a gyerekeké a főszerep. A táltéma az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló, a tányértéma igazán formabontó: A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre. A három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepel. Izgalmas! //
Ez a cikk a Trade magazin 2022.12-01. számában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
Franchise-modellbe szervezné szupermarketei többségét az Auchan Franciaországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gordon Ramsay – már nem csak látogatóban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közös vállalatot alapít Franciaországban a PrepWorld és az Omer-Decugis & Cie
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a turizmus TOP50-e: ők formálták az ágazatot 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

