Itt a 2023-as TrendReport, indul a hangolódás az idei BrandFestivalra!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 07. 13. 11:45

Megjelent a 2023-as TrendReport, indulhat a hangolódás az idei BrandFestivalra! Júniusban két alkalommal ült össze a trendLAB, hogy elismert hazai szakemberek segítségével elemezzék a legfrissebb tendenciákat vállalatmenedzsment- és marketing területén. A kiadvány 22 trenden keresztül mutatja be napjaink legizgalmasabb és egyben legfontosabb témáit, célja, hogy támogatást és iránymutatást nyújtson a hazai cégeknek, vállalkozóknak.

Témák: a polikrízis időszaka, az adaptálódás jelentősége, válságreziliens vállalatok építése, a vezetői metakészség, valamint az ember kihívója, a mesterséges intelligencia

Ahogy minden évben, idén sem maradhatott el a Közép-Európa egyik legjelentősebb stratégiai konferenciáját megelőző trendLab. A tanácskozásokon a szakértők ezúttal olyan kérdéseket feszegettek mint: a polikrízis időszaka, az adaptálódás jelentősége, válságreziliens vállalatok építése, a vezetői metakészség, valamint az ember kihívója, a mesterséges intelligencia.

A szakértők úgy látják, hogy soha nem volt még annyira fontos a motiváció és az önmegvalósítás képessége, mint napjainkban. A mai világban már nincs helye a középszerűségnek, folyamatosan fejlődnünk kell, ha versenyben akarunk maradni, különben a mesterséges intelligencia egyszerűen le fog váltani. Hiszen már a Tetris is azt tanította meg nekünk, hogy ha beilleszkedünk eltűnünk!

A teljes TrendReport letölthető a lenti linkről, áttanulmányozásával olyan hasznos és aktuális tudás sajátítható el, amely segítségével a vállalatvezetők válságálló megoldásokat dolgozhatnak ki, sőt az idei BrandFestival tematikájába is betekintést nyerhetnek.

LETÖLTÉS: https://brandfestival.hu/

„Sokan az emberi kreativitás végét jósolják pár éve. Jövendölések szólnak arról, hogy előbb a repetitív, később a strukturáltabb gondolkodást igénylő területeket is uralmuk alá hajtják az AI-rendszerek. Pedig érdemes kihasználni az exponenciális technológiai változásban rejlő lehetőséget. A jelen helyzet teremtő káoszában lendületet kaphatnak azok a piaci szereplők, akik integrálják az új technológiákat és képesek újraírni a játékszabályokat. Az emberi tapasztalatokra és érzésekre építő megközelítések azonban továbbra is szükségesek maradnak”

 – nyilatkozta Barna Tamás, a BrandFestival elnöke, a Republic Group alapítója és tulajdonosa.

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA: BARÁT VAGY ELLENSÉG?

2023 első felében letarolta a hazai és nemzetközi sajtót a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésének híre. Rengetegen tartanak attól, hogy a robotok leváltják őket a munkahelyükön, ugyanakkor az, hogy az embernek kihívója akadt triggerelni fogja a fejlődést, a tanulást. Előfordulhat, hogy a középszerű munkaerőt le fogja váltani az AI, ugyanakkor a zsenik és innovátorok számára nem fenyegetést, hanem inspirációt jelent.

A PROGRAMALKOTÓ GRÉMIUM TAGJAI:

  • Aladics-Szili Tímea: Futureal Group/Cordia, Group Marketing és Kommunikációs Igazgató
  • Barna Tamás: Republic Group, alapító, tulajdonos, a BrandFestival elnöke
  • Bóna Linda: Garmin Hungary, Marketing Manager
  • Burka Szilvia: Shoptet.hu, Head of Marketing
  • Dobsi Adrienn: TV2 Media Csoport, Kommunikációs Igazgató
  • Döry Gábor: Újház, Marketingigazgató
  • Dr. Berkes Péter: BrandFestival, Director of Excellence and Content Innovation
  • Dr. Kulcsár Nikolett: Abbvie, Brand Manager Immunology
  • Furák András: Republic Group, Portfolio Director
  • Gere András:Smilezor, Alapító-tulajdonos
  • Gesztesi Gábor: DIEGO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Marketingigazgató
  • Herczeg Anna: Uniqa, Head of Marketing and Communications
  • Juhász Diána: Lounge Group, Learning & Development Csoportvezető
  • Karczub-Lehoczky Fanni: MediaMarkt Magyarország, Marketingvezető
  • Kovács Gusztáv: TEVA, Associate Director OTC Marketing & Patient Journey Manager
  • Metykó Tibor: Euronics HU, Chief Marketing Officer
  • Molnár Máté: Lounge Group, Head of Corporate Communications
  • Nád-Kántor Mariann: Cofidis, Marketingvezető
  • Nagy Zsolt: WIENERBERGER Zrt., Marketingvezető
  • Palcsó Sára: Zwack Unicum Nyrt., ex. Marketingigazgató
  • Pankotai-Háber Nikolett: Stabilo, Marketing Manager
  • Schuster Roland: De’Longhi Hungary, Marketing Manager
  • Szak Zsuzsanna: Henkel Magyarország Kft., General Manager | Henkel Consumer Brands | Hungary
  • Szován Aranka: Reckitt Benkiser, Head of Marketing & Trade Marketing
  • Tóth Soma: MG Motors, CEE Marketing Manager
  • Vízkeleti Ildikó: Auchan, Marketingigazgató
  • Zámbó Anna: Republic Group, Content Director

Kapcsolódó cikkeink