ITM: sikeres volt a fellépés a vásárlókat megtévesztő termékbemutatókkal szemben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 09. 26. 11:10

Sikeres volt a fellépés a vásárlókat megtévesztő termékbemutatókkal szemben; ennek köszönhetően töredékére csökkent a panaszok száma: a 2015-ös havi átlagosan 43-mal szemben 2019-ben csak kettő érkezett – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

A vásárlással egybekötött rendezvényeket szervező cégek kiszolgáltatott, idős embereket céloztak meg, a vásárláshoz gyakran előnytelen hitelszerződést is köttettek velük – emlékeztetett. A 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítás megtiltotta az ingyenes juttatás, ajándék reklámját, és a fogyasztók eladósodásának megakadályozása érdekében az árubemutatókon a hitelközvetítést, továbbá szigorodtak az ügyfélszolgálati szabályok, így az eladóknak a vásárlás után is elérhetőnek kellett maradniuk.
A fogyasztóvédelmi rendszer továbbra is fellép a vásárlókat megtévesztő, vagy egyenesen átverő üzletinek álcázott tevékenység ellen – hangsúlyozta, leszögezve, az ellenőrzések és a gyors, hatékony eljárások elősegítik, hogy jobb minőségű termékek kerüljenek a magyar háztartásokba, és ezáltal is emelkedjen a hazai életszínvonal.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár is sikeresnek nevezte a „rászedős” árubemutatókkal szembeni fellépést, és megjegyezte, hogy azokat a fogyasztóvédelmi hatóság mellett a rendőrség is kiemelten kezeli. Még mindig van panasz, a célcsoport továbbra is az idősebb korosztály – mondta. Kifejezetten egészségmegőrző céllal hirdetik újabban a csalók a bemutatókat, ezek az emberek nem egészségügyi szakértők, gyakran fenyegetéssel, verbális erőszakkal vették rá az embereket a vásárlásra. Jelenleg is számos eljárás van folyamatban hasonló esetek miatt – közölte. Azt is kérte, hogy ha valaki hasonló esettel találkozik, akkor azt jelezzék a fogyasztóvédelmi hatóságnak, vagy, ha szükséges a rendőrségnek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink