Ismét szállíthat Magyarország marhahúst és húskészítményeket Szaúd-Arábiába
Tizenhat év után ismét lehetővé vált, hogy Magyarország marhahúst és marhahús-készítményeket szállítson Szaúd-Arábiába, a közel-keleti ország március végétől nyitotta meg kapuit a magyar termékek előtt – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel szerdán.
A tájékoztatás szerint az öböl menti ország hatóságának szakértői 2016 áprilisában végeztek helyszíni ellenőrzést Magyarországon, ennek eredményeképp a magyar hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hatásköre lett a szaúdi exportra való jogosultság odaítélése. Hozzátették, hogy a kedvező döntés a magyar hatóságnak az ország állategészségügyi helyzete javításáért végzett munkájának elismerése.
Szaúd-Arábia meghatározó importőr a termékkörben, 2016-ban 178 ezer tonna marhahúst importáltak, így a tilalom feloldása komoly lehetőség a hazai vállalkozások számára. A 2016-ban végzett ellenőrzésen részt vett vállalkozások adatait az FM már továbbította a szaúdi hatóságoknak a regisztráció mielőbbi befejezése érdekében.
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar vállalkozások számára új piaci lehetőségeket teremtsen. Ennek szellemében a feldolgozott termékeket követően az élő szarvasmarhák exportkorlátozásának feloldása érdekében újabb szaúdi delegációt fogadtak az év elején a magyar szakemberek. A látogatás eredménye az előzetes információk szerint hasonlóan kedvező kimenetelű lesz – áll az FM közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az Unióban is emelkedik a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint Magyarországon 2025 januárjában a…
Tovább olvasom >A vágóüsző termelői ára emelkedett legnagyobb mértékben
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024 január–augusztusában a szarvasmarha…
Tovább olvasom >Gyárat épít Szaúd-Arábiában a Nestlé
Egy 117ezer négyzetméteres telek megvásárlásáról írt alá megállapodást a Nestlé…
Tovább olvasom >További cikkeink
Még mindig lehet spórolni, de nem minden árrésstopos terméken
Bár a magyarországi árrésstopok hatása kezd érezhetővé válni a hazai…
Tovább olvasom >Megadealek kora
Bár az ügyletszám 17%-kal csökkent, de a nagy értékű vállalat-adásvételi…
Tovább olvasom >Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >