Ismét kialszanak egy órára a METRO fényei
Március 29-én, szombaton 20.30-kor minden magyarországi METRO áruház világító oszlopfelirata kialszik a Föld Órája eseményhez csatlakozva, és az áruházi eladóterek világítása is csökkentett üzemmódban működik majd a klímavédelem érdekében.
„A kezdetek óta részt veszünk a kezdeményezésben, már 2009-ben, az első hazai Föld órája aktivitáshoz csatlakoztunk, és azóta is fontosnak tartjuk, hogy Magyarország legnagyobb és egyetlen nagykereskedelmi áruházláncaként minden évben részt vegyünk benne, segítsük a WWF munkáját és közösen felhívjuk a figyelmet a természeti erőforrások védelmére, egyben alternatív energiaforrások keresésére” – mondta Krubl Yvette a METRO Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője, a vállalaton belül a fenntarthatóságért felelős szakember.
A METRO a tavalyi évben világszerte útjának indította Energia Tudatossági Program nevű kezdeményezését, azzal a céllal, hogy a dolgozókkal közösen csökkentse a vállalat ökológiai lábnyomát. A vállalat 700 áruházában a dolgozókkal közösen alakította ki az új, hatékonyabb energiagazdálkodási intézkedések bevezetését.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Több mint 1000 terméknek csökkentette az árát az Auchan
Az Auchan már eddig is több, jelentős lépést tett a…
Tovább olvasom >