Ismét IKT Exportakadémiát rendez a Magyar Nemzeti Kereskedőház
Novemberben és decemberben ismét – immár második alkalommal – megszervezi a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) az infokommunikációs vállalkozások igényeihez igazodó IKT (infokommunikációs) Exportakadémiát.
Az MNKH tájékoztatása szerint a kétszer kétnapos tréning fókuszában a nemzetközi marketing, a kormány által tavaly elfogadott digitális exportfejlesztési stratégia lehetőségei, a kockázati tőkebevonás, illetve a külpiaci humán erőforrás menedzsment témái állnak.
Az ágazatspacifikus képzési program folytatását a jelentős piaci igényekkel és az ágazat által elért nemzetgazdasági eredményekkel indokolják. A közlemény szerint az IT és IKT szektor a hazai GDP mintegy 10 százalékát adja, az iparág exportja 2010 és 2016 között közel duplájára nőtt, tavaly meghaladta az 1000 milliárd forintot, mely a teljes szolgáltatási export 15 százalékát jelenti.
A tréningen elismert trénerek, sikeres exportőrök, állami és szakmai szervezetek képviselői tartanak előadásokat, amelyek keretében a résztvevők átfogó tájékoztatást kapnak piackutatásról, forrásbevonási és pályázati lehetőségekről, marketingeszközök hatékony felhasználásáról, a sikeres külpiaci és üzleti stratégia kialakításáról. A közlemény szerint a tréning épít az MNKH Exportakadémia tréningsorozatának eredményeire, amelyet eddig több, mint 300 cégvezető végzett el.
Az előadásokat követően az MNKH lehetőséget biztosít a személyes mentorálásra az iparági és külpiaci szakértőkkel, a képzés végeztével a résztvevő vállalkozók cégre szabott külpiacra lépési-, üzleti-, és marketing stratégiát készíthetnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar sertéshús-külkereskedelem: drámai visszaesés az első öt hónapban
Miközben a világ meghatározó sertéshúspiacain – így az Egyesült Államokban,…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >