Iráni turisták irányába nyit a harkányi gyógyfürdőkórház

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 24. 10:25

Az Iránból Magyarországra irányuló gyógyturizmus fellendítését célzó megállapodást írt alá a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház a perzsa állam kereskedelmi központjával szerdán a baranyai fürdővárosban.

furdo10

Péter Iván, a gyógyfürdőkórház igazgatója sajtótájékoztatón kifejtette, a megállapodás értelmében intézményük a Közel-Keleten is meg tudja ismertetni a harkányi gyógyvízen alapuló egyedülálló szolgáltatásait.

Mint hozzátette, becslése szerint az év végéig két-háromszáz iráni turista érkezhet gyógyító intézményükbe.

Shahrokh Mirza Hosseini, az Iráni Kereskedelmi Központ (Trade Center of Iran Central Eastern Europe Budapest – Hungary) régiós elnöke felidézte, a szerdán aláírt turisztikai megállapodás három hónapos intenzív munka eredménye, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly decemberben látogatott az iráni fővárosba. Mint jelezte, a perzsa ország jelentős turisztikai intézménye látogat hamarosan Harkányba.

Shahrokh Mirza Hosseini reményének adott hangot, hogy a megállapodás keretében nemzetközi tudományos programokat is szervezhetnek a bőrbetegségek gyógyításának tárgyában magyar orvosi egyetemek, illetve orvoskarok bevonásával.

Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, elindult a harkányi gyógyfürdő fejlesztése, amelynek „gyógyvize páratlan Európában”.

A képviselő arról is beszélt, hogy két ország együttműködésének alappillérét a vízgazdálkodás és a vízzel kapcsolatos technológiák kiépítése adják, ugyanakkor a mezőgazdaság is kínál együttműködési lehetőségeket.

Tiffán Zsolt megjegyezte, hogy jelenleg több mint ezer iráni hallgató tanul a magyar felsőoktatási intézményekben, és négy-ötezer hallgató szerzett már diplomát Magyarországon.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének elnöke jelezte, hogy a harkányi gyógyfürdőkórház háromszáz fős dolgozói létszámával a megye egyik legjelentősebb foglalkoztatója, amely eredményesen gazdálkodik.

Hozzátette, a BMÖ és a harkányi önkormányzat hamarosan együttműködési megállapodást ír alá arról, hogy a megye projektfejlesztésben, pályázatok megírásában segít a gyógyfürdőnek és a városnak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink