Inkább magyar webáruházból vásárolnak a fiatalok

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 14. 11:24

A magyar fiatalok inkább a hazai webáruházakat kedvelik, és ugyan a külföldi online boltok is népszerűbbek lettek, a fiatalok úgy gondolják, hogy nehézkesebb ezekben vásárolni – derül ki a K&H negyedéves ifjúsági indexéből, amely megerősíti, hogy az utóbbi időkben nagyon elterjedt az internetes vásárlás a 19-29 évesek körében, a jelenséget a járványhelyzet felgyorsította – olvasható a Magyar Nemzet Online-on. Az arányok gyors növekedését jól mutatja, hogy napjainkban a vizsgált korosztály 96 százaléka vásárolt már az interneten keresztül, szemben a 2016-ban mért 89 százalékkal. Az online boltokat rendszeresen látogatók aránya pedig 26 százalékról 37 százalékra nőtt.

Az interneten vásárló fiatalok egyre nagyobb tábora választ magyarországi webáruházat, arányuk legutóbb 79 százalék volt, szemben a három évvel ezelőtti, nyolc százalékkal alacsonyabb értékre. A magyarországi aukciós és hirdetőoldalak népszerűsége ugyanakkor csökkent: a fiatalok 35 százaléka használta ezeket, míg 2016-ban 39 százalékos volt a részesedésük. Az, hogy inkább hazai bolttól rendelnek a fiatalok, annak is köszönhető, hogy többségük ezeken a platformokon nem találkozott semmilyen problémával, csupán harmaduknak akadt kisebb gondja, míg az aukciós oldalakkal kapcsolatban több kifogást tudnak megfogalmazni.

Nem túl fényesek az eddigi tapasztalatok a külföldi webáruházakkal kapcsolatban, mivel a felmérés szerint az onnan rendelő fiatalok kevesebb, mint fele, mindössze 41 százaléka tudott eddig problémamentesen vásárolni valamely határon túli webüzletből, ami jóval elmarad a magyar webáruházaknál mért 63 százalékos szinttől. A vásárlók tizedének pedig rendszeresen problémát jelent a termékek beszerzése a külföldi internetes kereskedőktől – állapítja meg a bank ifjúsági indexe.

(magyarnemzet.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink