Ingyenes lesz az étkezés a kötelező óvodáztatásban résztvevő gyermekeknek

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 06. 11:09

A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk – jelentette be Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.

menza

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Visszhang utcai olvasókörben tartott lakossági fórumon elmondta: igazságtalan lenne, ha a leggazdagabb családoknak sem kellene fizetniük az étkezésért, keresik, miként lehetne ezt megoldani. A politikus úgy fogalmazott, a tervek szerint a gyerekek 90 százaléka ingyenes étkezést kap majd.

Egy, a szabad vasárnapra vonatkozó felvetésre válaszolva kifejtette, személy szerint támogatta a döntést, annak érdekében, hogy munkavállalók tízezrei családjukkal tölthessék a vasárnapot. A zömében idősebb hallgatóságot emlékeztette arra, a vasárnapi nyitva tartás a nagy áruházláncok elterjedésével, valamikor a kilencvenes években jött divatba Magyarországon.

Úgy fogalmazott: ki kell próbálni, mit hoz a szabályozás, amelyről szavai szerint előbb-utóbb népszavazás dönthet majd. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink