Ingyen liszttel és tésztával nyomná le az árakat Szlovákia

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 02. 28. 13:05

Ingyen kapják a jövőben a rászorulók a lisztet és a tésztaféléket Szlovákiában. A kormány terveit azonnal erős ellenzéki kritika érte.

Megnyitná az ország szegényei számára a gabonasilókat a szlovák kormány: a rászorulók ugyanis ingyen kapnának lisztet és tésztát.

Iveta Radicova miniszterelnök és Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter két legyet üthet egy csapásra. Egyrészt segítséget nyújtanának azoknak, akik valóban a leginkább megszenvedik az egyre elviselhetetlenebb drágulást az élelmiszerek terén. Másrészt az ingyen liszttel és tésztával nyomást is gyakorolnának a piacokra, hogy csökkentsék áraikat. Az akció villámgyorsan testet is öltött, az agrárminiszter szavai szerint az első 45 000 tonna gabonára a napokban ki is írták a tendert.

Az élelmiszerárak miatt nem csak a nemzetközi folyamatok miatt emelkednek, besegített az egy százalékpontos áfaemelés is, melynek következtében 20 százalékra nőtt a forgalmi adó. A kormány ingyenes osztogatásról szóló lépését azonban még a kormánypárti lapok is kétkedéssel fogadták. “A kormány képviselői tévednek, ha azt hiszik, hogy a Fico szavazóiért folytatott versenyben tésztával vásárolhatnak szavazatokat” – írta a jobbliberális SME. “Az ingyenes étkeztetés nem fér bele egy OECD-tagország képébe.”

A szlovák makromutatók élesen árulkodnak az országban uralkodó kettősségről. Bár a gazdaság növekedése elérte a válság előtti szinteket és az egyik legnagyobb Európában (4 százalék körüli), a munkanélküliség folyamatosan növekszik.

Ráadásul óriásiak a regionális különbségek is. A pozsonyi régió már Bécset is felülmúlta vásárlóerő tekintetében és egyike Európa egyik leggazdagabb régióinak. Ezzel szemben Kelet-Szlovákia egyes részei inkább tűnnek harmadik világbelinek, mint egy EU-tagország részének – írja Die Presse nyomán a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink