Index.hu – Guller Zoltán: a Balaton köszöni jól van

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 08. 11. 10:33

Országos szinten a vendégszám 4 százalékkal nőtt tavalyhoz képest idén júliusban, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal javított az ágazat – nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek. Hozzátette, hogy a belföldi vendégszám ugyan négy százalékkal csökkent 2022-höz képest, de a külföldi 19 százalékkal megugrott.

A nagy szállodákból a kisebb, békésebb szálláshelyek felé fordult az emberek egy része

A portálra csütörtökön reggel felkerült írásban az elnök megjegyezte, hogy az egynapos turisták száma jelentősen megnőtt a Balatonon az anonim módon mért mobilcellaadatok alapján, így összességében többen vannak ott, mint tavaly.
Az év első hét hónapjában nem egész egyszázalékos csökkenés volt látható a vendégszámban, ami azt jelenti, hogy átlagosan naponta 50 emberrel volt kevesebb a balatoni szálláshelyeken, ami egyébként a statisztikákban ki fog simulni a nyári szezon végére – jegyezte meg.

Úgy fogalmazott, hogy a Balaton sikere valamennyiünk ügye, a horvát szállodaszövetség elnökétől nem találtak olyan nyilatkozatot, amely arról szól, hogy válságban van az Adria és nincsenek turisták. Ő valószínűleg tudja, hogy az Adriára nem lennének jó hatással az ilyen nyilatkozatok – tette hozzá.

Rámutatott: az egy világtrend, hogy a nagy szállodákból a kisebb, békésebb szálláshelyek felé fordult az emberek egy része, míg egyes szállodákban visszaesés látható, a magánszálláshelyeknél növekedés tapasztalható.

Az MTÜ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a sok csapadék és az évszaktól elmaradó hőmérséklet nem kedvezett a belföldi forgalomnak, de a számok így is szép eredményeket mutatnak. Az MTÜ adatai alapján az adott hónap átlaghőmérsékletének egy Celsius-fokos csökkenése vagy növekedése a turisztikai foglalások számának egyszázalékos csökkenésével vagy növekedésével jár.

Arra is kitért, hogy az MTÜ csaknem 6 ezer szállásadót kérdezett meg a Booking.comkésedelmes fizetéséről, a válaszadók közül minden második szolgáltatót érint a botrány. Jelezte, hogy továbbra is várják a válaszokat a szállásadóktól, és péntekig feldolgozzák azokat, ezt követően pedig egyeztetnek a kormányzattal, a fogyasztóvédelemmel, a Gazdasági Versenyhivatallal és a cég képviselőivel is.

Az Index.hu-n megjelent írásban felidézték Flesch Tamásnak, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnökének szavait, aki korábban úgy nyilatkozott: akinek nincs pénze, az egyáltalán nem nyaral a Balatonnál, akinek meg van, az külföld felé veszi az irányt; harminc-negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban. Guller Zoltán rendkívül károsnak nevezte ezt és az ehhez hasonló nyilatkozatokat, amelyek szerinte ártanak az MSZÉSZ által is képviselt szálláshelyeknek és éttermeknek.

Kapcsolódó cikkeink