In-store pubot nyithat a Lidl Észak-Írországban
Hosszas jogi huzavona után a Lidl története során először nyit pubot egyik észak-írországi üzletében.
Egy bírósági döntés értelmében a diszkontlánc nagyjából 45 vendég befogadására alkalmas pubot létesíthet a Dundonaldban található üzletében, és emellett külön részleget alakíthat ki elvitelre szánt alkoholos italok értékesítésére – számolt be a Grocery Gazette a Sky News tudósítására hivatkozva.
Az ügy hátterében egy régóta húzódó jogi vita állt: egy helyi ital-nagykereskedő, Philip Russell korábban fellebbezést nyújtott be az építési engedély ellen, amelyet a Lidl még 2020 augusztusában kapott. A kifogást emelő fél szerint a Lidl nem bizonyította megfelelően, hogy a környéken nincs elegendő engedéllyel rendelkező vendéglátóhely, ami Észak-Írország szigorú engedélyezési előírásai szerint alapkövetelmény.
A legutóbbi bírósági tárgyaláson azonban a bíró megállapította, hogy a Lidl igazolta a helyi pubkínálat hiányosságait, mivel a területen korábban működő két vendéglátóhely bezárt. A bíróság kiemelte, hogy a Lidl legalább 410 ezer fontot költ a projektre, amely egy forgalmas, jól megközelíthető bevásárlóközpontban valósul meg. A döntés szerint a Lidl engedélykérelme hiteles (bona fide), vagyis azon a valós szándékon alapul, hogy nyilvános vendéglátóhelyként üzemeltesse az üzlethelyiséget, amely helyben fogyasztásra és elvitelre szóló alkoholforgalmazási engedéllyel egyaránt rendelkezik.
Kapcsolódó cikkeink
Leépítésekbe kezdtek a brit élelmiszer-kereskedők a növekvő költségek miatt
Átrendeződőben van az Egyesült Királyság élelmiszer-kereskedelmi ágazata: a szupermarketek munkahelyeket…
Tovább olvasom >Tíz új üzletet nyit a Lidl Bulgária, amely már az ország legnagyobb kereskedője
Lidl Bulgária 2025-ben legalább tíz új üzlet megnyitásával tervezi tovább…
Tovább olvasom >Eltávolítja a brit Lidl saját márkás termékeinek csomagolásáról a gyerekeket célzó elemeket
A brit Lidl 2025 közepéig eltávolítja saját márkás, „kevésbé egészséges”…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >