Illegális ruhaszállítmányt derítettek fel az ekáerrel

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 10. 11:05

Ruhaneműk illegális piacra kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ekáer útdíjkameráinak adatai alapján – közölte a hivatal az MTI-vel.

uton

A NAV munkatársai a főváros egyik X. kerületi raktáránál ellenőriztek egy kamiont, amelyből éppen kirakodtak. A fuvarokmányok szerint a pólókból, sportnadrágokból és női felsőkből álló szállítmány nem is lehetett volna magyarországi raktárban, mivel a szállítási cél Bulgária volt. A fuvarra nem kértek ekáer számot, ezért a NAV mulasztási bírságot szabott ki.

A cég helyszínre érkező képviselője csupán 64 doboz árut ismert el sajátjának, a többit a fővárosi ekáer-munkacsoport visszapakoltatta a kamionra. A rakteret hatósági zárral lezárták, majd a rakomány útjának nyomon követését rendelték el. Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján a kamion – a fuvarokmányok szerinti úti célnak megfelelően – Ártándnál kilépett országból.

A NAV számított arra, hogy az árut visszahozzák Magyarországra, ezért folytatták a kamion figyelését. Egy nappal később az útdíj-kamerák az észak-alföldi ekáer-munkacsoportnak jelezték: a kamion Ártándnál ismét belépett az országba. A kamion ellenőrzésekor kiderült, hogy a jármű ugyanazzal a rakománnyal tért vissza Magyarországra. A fuvarlevél szerint Bulgáriából Szlovákiába vitte a ruhaneműt, a tachográf adatai szerint azonban nem járt Bulgáriában a kamion. A NAV ismét megakadályozta a rakomány lerakodását és a kamion – a NAV kíséretével – végül Rajkánál ismét kilépett az országból.

A NAV szerint az áru tulajdonosa a ruhaneműt adófizetés nélkül tervezte értékesíteni Magyarországon. Az ügyben érintett cég több éves szünet után a 2014. IV. és 2015. I. negyedévi bevallásaiban több mint 400 millió forintnyi közösségi termékértékesítést vallott be, miközben csupán 10 millió forint értékben vásárolt árut – írta a NAV közleményében. (MTI)

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink