Igazi hungarikum a mangalica
A mangalica nem tömegtermék, hanem igazi hungarikum, ami egyre több ünnepi asztalra kerül itthon és külföldön – jelentette ki Kósa Lajos, a debreceni mangalica fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a városban.
Debrecen fideszes polgármestere emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás idejére már csaknem kihalt ez az ősi magyar disznófajta, 1990 tavaszán mindössze 198 példány volt az országban, s a tenyésztés újraindítása éppen Debrecenben kezdődött.
Tóth Péter, az idén 20 éves Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az országban 170 tenyészetben tartanak mangalicát, a törzskönyvezett tenyészkocák szám a tavalyi 7500-ról az idén 8300-ra emelkedett.
Sok a fiatal és a második generációs tenyésztő, a legnagyobb tenyészetek 50-100 kocával Kelet-Magyarországon vannak, míg a Dunántúlon az 5-10 kocás tenyészetek a jellemzőek – tette hozzá Tóth Péter megemlítve, hogy a hajdú-bihari kabai, illetve tetétleni tenyészetekből rendszeresen szállítanak mangalicát londoni Michelin-csillagos éttermekbe.
Elmondta azt is, hogy a mangalica-ágazat része a nemzeti sertésstratégiának. Jelenleg évente 60 ezer hízót vágnak le, ami a teljes sertésállomány 2 százaléka. Szeretnék elérni 2020-ra a 120-150 ezres vágásszámot, ami a sertésstratégiai célkitűzések megvalósításával az akkori állomány ugyancsak 2 százaléka lesz.
A vágások kétharmada a családoknál történő úgynevezett házi vágás – tette hozzá Tóth Péter. Beszámolt arról is, hogy április 11. és 13. között a debreceni mangalica fesztiválon az ország 12 legjelentősebb mangalicatartója is jelen lesz. A feldolgozott termékek kínálata mellett élő állatokat is megtekinthetnek majd az érdeklődők a város főterén.
Tóth Péter bejelentette: még az idén megalakítják a Mangalicatenyésztők Nemzetközi Szervezetét, amelynek munkájába elsőként a Kárpát-medencében élő mangalica tartókat szeretnék bevonni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >