Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
Az elmúlt időszakban rendkívül komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a gazdáknak, hiszen a történelmi aszályok és a háború okozta hatások mellett a termelési költségek is jelentősen megugrottak. Az időjárási szélsőségekre jellemző, hogy a tavalyi év például az elmúlt 120 esztendő legmelegebb éve volt, ez pedig a csapadékhiánnyal párosulva több száz milliárdos kiesést okozott a földeken. A márciusi esők ellenére minden bizonnyal az idei évben is komoly aszállyal kell majd megküzdenie a termelőknek, így óriási segítséget jelent, hogy a kormány – a MAGOSZ és a NAK kezdeményezésére – az elmúlt évekhez hasonlóan idén is teljeskörűen átvállalta a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.

(Fotó: Pixabay)
Az időjárási szélsőségeket jól szemlélteti, hogy az októbertől márciusig tartó mostani téli időszak jóval szárazabb volt az átlagnál, ráadásul a vízgyűjtő területeken is jóval kevesebb csapadék hullott. Emiatt a korábbi éveknél korábban – már március elejétől – ki kellett hirdetni a vízhiányos időszak beálltát. Aszály idején egyébként a legnagyobb problémát a párolgási veszteség jelenti, amely a tavalyi évben szinte teljesen megegyezett az éves csapadékmennyiséggel, jelentős szárazságot okozva. Érdekesség, hogy a csapadékhiány következtében az elmúlt években minden korábbinál többen éltek az ún. rendkívüli öntözés lehetőségével, mellyel átmeneti időre egy egyszerű bejelentéssel is megkezdhették az öntözést, milliárdos kárt előzve ezzel meg.
Egy nemrégiben elfogadott kormányhatározat alapján pedig a vízszolgáltatási díjat is teljes egészében átvállalta a kormány a gazdáktól
A mezőgazdasági vízdíjakat a vízgazdálkodási rendszer fenntartási költsége határozza meg, ez pedig jelentős mértékben függ attól, hogy gravitációs úton jut-e el a víz az adott csatornába vagy szivattyús átemelésre van szükség. Az öntözési költségek – az energiaköltségek megugrása miatt – azonban szinte mindenhol jelentősen megnőttek, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) kezdeményezésére – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is átvállalta a kormány a termelők vízszolgáltatási díját.
Mezőgazdaságunk egyébként jelentős szerepet tölt be a nemzetgazdaságban
Az ágazat ugyanis a teljes külkereskedelmi többlet közel 30 százalékát adja. Növénytermesztésünk és állattenyésztésünk – a hazai igények ellátásán túl – jelentős árumennyiséget exportál, agrárvállalkozásaink és családi gazdaságaink pedig közel félmillió embernek biztosítanak megélhetést, a fogyasztóknak pedig magas minőségű élelmiszereket. Társadalmi és gazdasági szempontból is kulcsfontosságú a klímaváltozás és a háború hatásainak tompítása, melynek fontos eleme a most elfogadott kormányhatározat is.
A vízkészletjárulékkal, valamint a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjakkal kapcsolatos részletes leírás elérhető a NAK internetes portálján:
A mezőgazdasági vízdíjakkal kapcsolatos kiadvány pedig itt:
https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/7904-mezogazdasagi-vizdijak-2025/file
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Május végén Magyarország kihirdetheti a mentességet a ragadós száj- és körömfájás ügyében
A ragadós száj- és körömfájás vírus utolsó kitörése óta nem…
Tovább olvasom >Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás támogatása kiemelt ügy, ugyanis a…
Tovább olvasom >A fogyasztók és a termelők is jól járnak a helyi termékeket népszerűsítő kezdeményezésekkel
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a vásárlók körében a helyi termékek,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Innovációk napján kerültek átadásra az „Inno d’Or – Év innovációja 2025” díjak
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által életre…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Üzlet, innováció, kapcsolatépítés: FRUIT LOGISTICA
Töretlen lendülettel és minden eddiginél pozitívabb visszajelzésekkel zárult a világ…
Tovább olvasom >