Idén a reálbér emelkedés elérheti a 8 százalékot is

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 21. 11:25

Az idén 1-1,5 százalékos inflációval számolva a reálbér emelkedés elérheti a 7-8 százalékot is – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

penz15

A KSH  jelentése szerint tavaly decemberben a bruttó keresetek 5,7 százalékkal, a nettók 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. 2016-ban a nettó keresetek emelkedése 7,8 százalékos volt.
Az államtitkár felidézte, hogy tavaly 7,4 százalékos volt a reálbér növekedés, ami a közszférában, illetve a versenyszférában lezajlott 6, illetve mintegy 9 százalékos reálbér emelkedésnek köszönhető.
Cseresnyés Péter kifejtette: a béremelkedés folyamata idén is folytatódik majd, egyebek mellett a kormány és a szociális partnerek által tavaly aláírt bérmegállapodásnak köszönhetően. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink