Idén is keresik Békés megye pálinkáját
A Békés Megyei Önkormányzat idén is meghirdette a megye pálinkája versenyt, a győztest a 18. Gyulai Pálinkafesztiválon hirdetik ki.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke hétfőn, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: harmadik alkalommal hirdetik meg a Békés megyei kereskedelmi főzdéknek a versenyt, a győztes egy éven keresztül viselheti a Megye Pálinkája címet. A kiválasztott főzdétől a megyei önkormányzat egy éven keresztül – protokoll célokra – vásárol pálinkát.
A megyei elnök örömét fejezte ki, hogy a hat Békés megyei kereskedelmi főzdéből öten beneveztek a versenyre. Hozzátette: a tavalyihoz hasonlóan idén is forgatnak egy reklámfilmet a győztes főzdéről.
Az idei újdonságok között említette, hogy új versenyt is meghirdetnek: Békés megye legjobb bérfőzetője és a megye legjobb magánfőzője címet is kiosztják a pálinkafesztiválon. Emellett, mivel 2017 a szilva éve, a nevező kereskedelmi főzdék legjobb szilvapálinkáiból is összeállítanak – ugyancsak ajándékozási céllal – egy csomagot.
Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál főszervezője elmondta: nagy az érdeklődés a pálinkaverseny iránt, idén határon túlról, Erdélyből, Felvidékről és Vajdaságból is neveztek be mintákat. Csütörtökön kezdődik a 25 tagú szakmai zsűri által végzett vakkóstolós bírálat, akkor hozzák nyilvánosságra, pontosan hány tétel érkezett a versenyre. A 18. Gyulai Pálinkafesztivált április 28. és 30. között tartják, a verseny eredményhirdetése 29-én, szombaton lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Latorcai Csaba: a pálinkafőzés a nemzeti kultúra szerves része
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti…
Tovább olvasom >Veszélyben a pálinka: a klímaváltozás új gyümölcsöket kényszerít a főzdékbe
A klímaváltozás komoly hatással van a hagyományos pálinka alapanyagokra, ami…
Tovább olvasom >Óriási magyar siker Amerikában: magyar pálinkafőzde nyerte el az “Év Lepárlója” díjat
Kiemelkedő minőség, kiváló ár-érték arány és szemet gyönyörködtető csomagolás –…
Tovább olvasom >További cikkeink
A XXII. Business Golf Championship idén is sokakat vonzott
Idén huszonkettedik születésnapjához érkezett a Business Golf Championship június közepén, Bükfürdőn,…
Tovább olvasom >Fuss MELLettünk! Izgalmas kerekasztal-beszélgetés és közösségi futás a mellrák elleni küzdelem jegyében
Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futást, amely…
Tovább olvasom >Magyar Marketing Szövetség: életműdíj Dr. Megyer Örsnek
A Magyar Marketing Szövetség Tonk Emil Életműdíjasa 2024-ben Dr. Megyer…
Tovább olvasom >