Idén is szívószálmentes az augusztus
Harmadik alkalommal indította el Szívószálmentes Augusztus kampányát a Felelős Gasztrohős Alapítvány. A hónap során arra kérik a lakosságot, fokozottan figyeljenek arra, hogy ne kerüljön szívószál a poharukba. Megkönnyíti a vendégek dolgát, hogy több étterem és idén újdonságként néhány strand és mozi büfé is csatlakozott a kihíváshoz.
Manapság már a csapból is műanyag folyik – minden értelemben -, ezért azt gondolhatnánk, tudatosabban fogyasztjuk a plasztik termékeket. Ez azonban egyelőre még nincs így; a tavalyi, több mint 100 ország részvételével megrendezett International Coastal Cleanup eseményen, melyen több ország partszakaszain szednek szemetet, a Top 10 összegyűjtött hulladék között a szívószál is szerepel. A rengeteg szennyező között apróságnak tűnhet egy-egy szívószál szemétbe, vagy a vízi élővilágba kerülése, azonban ha a világon mindenki csak egyetlen szívószálat használna élete során, akkor is több milliárd műanyagszállal szennyeznénk a környezetünket. Azonban korántsem tartunk ott, hogy egy főre csak egy darab szívószál jusson; az alapítvány számításai szerint, csak a magyarországi vendéglátóhelyeken annyi szívószál fogy, amivel két és félszer körbetekerhetnénk a Földet.
“Sokat gondolkoztunk az Alapítvánnyal azon, hogy idén is megrendezzük-e a Szívószálmentes Augusztus kampányunkat, hiszen mi is tisztában vagyunk vele, hogy a klímakatasztrófát vagy a műanyagszennyezés kérdését nem a szívószálmentesség fogja megoldani. Azt is látjuk azonban, hogy a sokkoló hírektől sokan “lefagynak”, nem tudják, hogyan, mivel induljanak neki a környezettudatosabb életmódnak. Úgy gondoljuk nekik jó kezdés lehet ez a kihívás.” – mondta el Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője.
Ahogy megszokhattuk, a kezdeményezéshez idén is csatlakoztak vendéglátóhelyek, ahol nem kell már jó előre mantráznunk, hogy szívószál nélkül kérjük az italunkat. A Fenntartható Vendéglátóhely minősítéssel rendelkező éttermek és kávézók már január óta ebben a szellemben működnek – a minősítési kritériumok között szerepel a szívószálmentesség – így mind az 50 vendéglátóhely részt vesz a kampányban, mellettük, újdonságként néhány strand és mozi büféje (a balatonalmádi Nereus Park Hotel strand büféje, a makói Hagymatikum, a szegedi Belvárosi Mozi, a dunaújvárosi Dózsa Mozicentrum és a budapesti Kino Café) is csatlakozott, valamint egy “külsős” vendéglátóhely a Market Budapest is.
Ne felejtsük a sok kicsi sokra megy elvét és kezdjünk bele mi is a környezettudatos életmódba augusztusban, a Szívószálmentes Augusztus kihívással!
Kapcsolódó cikkeink
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a jubileumi Környezet Védelméért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

