Idén is német kiállításokkal indul az év az AMC-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 16. 12:15

Ebben az évben is a német kiállításokkal indul az Agrármarketing Centrum eseménynaptára: hagyomány szerint a januári Internationale Grüne Woche és a Fruit Logistica indítja a külföldi rendezvények sorát.

A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói kiállításaként ismert Internationale Grüne Woche nemzetközi vásáron hazánk 1972 óta vesz részt. A német piac jelenleg is Magyarország agrártermékeinek egyik legnagyobb felvevő piaca. A német fogyasztók figyelmét ízes, minőségi, és legfőképp biztonságos élelmiszereinkkel, a hagyomány és a korszerűség ötvözetével szeretnék megragadni a szervezők.

A nemzetközi „Zöld Héten” 2010-ben Magyarország kiemelt vendég (partnerország) volt. Részvétel egyértelműen sikeresnek bizonyult, ezért is vagyunk ismét jelen a 2012-ben is. A Grüne Woche idei partnerországa Románia.
Ebben az évben rendhagyó módon a magyar stand a 8.2-es pavilonban kap helyet. Itt mintegy 190 m2-en 16 termelő terméke mutatkozik be a nagyközönségnek. A gulyáskrém, paprika, libamáj, bor, pálinka kedvelői mellett azoknak is érdemes lesz ellátogatniuk a magyar közösségi standra, akik a magyar gasztronómiában nem a sztereotípiát keresik, netán az egészséges életmódhoz illeszkedő ételeket részesítik előnyben. Ahogyan azt a látogatók már megszokhatták, a nemzeti megjelenés részeként éttermet is üzemeltet a kivitelező, ahol a látogatók a jellegzetes magyar ételeket kóstolhatják meg.

Magyarország részvétele a Grüne Woche kiállításon csak az első a sorban: magyar termékekkel a berlini Fruit Logistica kiállításon is találkozhat a német közönség. Az AMC 180 m² nagyságú területen nyújt lehetőséget a vállalkozásoknak a bemutatkozásra. A szervezet már 15 éve végzi az exportorientált hazai vállalkozások megjelenését az ágazati szakkiállításon. Az első megjelenés a 90-es években még 16 négyzetméternyi standterületen valósult meg, amely 2012-re már mintegy 12-szeresére nőtt. Ez a rendezvény a magyar termelők számára ideális terepet kínál az európai piacokon még kevésbé ismert fajták népszerűsítéséhez, illetve a megfelelő kereskedelmi partnerek megtalálásához. A külföldön már ismertebb magyar termékek, mint pl. a paprika, görögdinnye, gomba, sárgabarack, dió stb. mellett a résztvevők más fajtákkal is szeretnék bővíteni export-kínálatunkat (a többi európai fajtáknál édesebb ízvilágú meggy, sárgadinnye, spárga, paradicsom).

Háttér:

Internationale Grüne Woche
(IGW/Zöld Hét)
Berlin, 2012. január 20-29.

A vásárszervezők által közzétett, múlt évi rendezvényre vonatkozó legutóbbi zárójelentés legfontosabb statisztikai adatai az alábbiak:
A fenti vásár 10 napja alatt összesen több mint 415 ezer látogatót – ebből mintegy 100 ezer szakmai látogatót – regisztráltak;
Bruttó 115 ezer m2 –es területen 57 ország 1632 kiállítója mutatkozott be;
200 politikai csúcsvezető látogatta meg a vásárt bel- és külföldről egyaránt, amely jól kifejezi a rendezvény agrárpolitikai jelentőségét;
50 külföldi agrárminiszter (továbbá miniszter-helyettes és államtitkár), számos nagykövet, konzul és agrárattasé érkezett delegációja kíséretében a vásárra;
73 ország mintegy 5 ezer sajtóképviselőjének jelenléte biztosította a tudósításokat világszerte a rangos eseményről;
A több mint 300 konferencia, szeminárium és egyéb kísérőrendezvény keretében a tavalyi IGW globális, súlyponti témái „az élelmiszerek minősége és biztonsága”, valamint a „világétkeztetés biztosítása” voltak.
Idén az alábbi cégek mutatkoznak be kiállítóként az AMC által támogatott közösségi standon:
1.Alföldi Garabonciás Kft.
2.Birkás Pálinka Kft.
3.Borsa Hungary Kft.
4.Egri Korona Borház Kft.
5.Hazai Hús Zrt.
6.Herbatea Manufaktúra Kft.
7.Hortobágyi Halgazdaság Zrt.
8.Kürcsi Kft.
9.Mabarcell Kft.
10.Magyar Gomba Kertész Kft.
11.Magyar Turizmus Zrt.
12.Merian Foods Kft.
13.Multifolium Kft.
14.Pannon Tokaj Kft.
15.Univer Product Zrt.
16.Vám-Sa Bt.

FRUIT LOGISTICA 2012
Nemzetközi Gyümölcs- és Zöldségmarketing Szakkiállítás
Berlin, 2012. február 8-10.

2012-ben az alábbi cégek mutatkoznak be kiállítóként a nemzeti standon:
1.APIMEX Budapest Kft. (friss zöldség és gyümölcs);
2.ASTERO Kft. (meggy, sárgabarack, szilva, görögdinnye, alma, paprika, kel, káposzta);
3.BF REKORD Kft. (kínai kel, karfiol, bors, fejes káposzta, karalábé, cseresznye, szilva, görögdinnye, fokhagyma, répa, alma, őszibarack);
4.DÉLALFÖLDI KERTÉSZEK Szövetkezete (különféle friss zöldségfélék);
5.FRUITMARKETING Kft. /FreshFruit TÉSZ/ (friss zöldség és gyümölcs);
6.GARTEN Kft. (paprika, káposztafélék, spárga, dinnye, csonthéjasok, alma, dió);
7.GYÜMÖLCSÉRT Kft. (cseresznye, sárgabarack, nektarin, őszibarack, szilva, alma, körte);
8.MÓ-TA Kft. (őszibarack, kajszibarack, dinnye, alma, körte, citrusfélék);
9.TONOMÁR-KER Kft. (kínai kel, korai káposzta, meggy, cseresznye, sárgabarack, szilva, paprika, kígyóuborka, görögdinnye, retek, fokhagyma, paradicsom, csemegekukorica);
10.VEGA FRUIT TÉSZ (alma, körte, paprika, paradicsom, uborka, burgonya, vöröshagyma);

Szakmai szervezet:
11.FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács
(szakmai tanácsadás)

Kapcsolódó cikkeink