Idén is lesz Black Friday, amiben ezúttal az élelmiszerek is fontos szerepet kapnak
Idén a Black Fridayt ismerők körében jelentősen – 7,4 százalékponttal – nőtt azoknak száma, akik tervezik, hogy vásárolnak valamit a Black Fridayen: 24,5 százalékuk jelezte vásárlási szándékát – derül ki a Kantar Romania piackutató cég által az eMAG megbízásából az idei fekete péntek előtt, ezer, Magyarországon élő 18-55 év közötti személy körében végzett reprezentatív felméréséből. A kutatást 2015 óta minden évben elvégzik a fekete péntek előtti hetekben.
Ruhát, kisgépet és élelmiszert keresnek leginkább a magyarok a Black Fridayen
Fontos trendváltozást is előrejeleznek az idei Black Fridayre a felmérés eredményei: idén a legtöbb válaszadó a ruhaneműket (28,8%) jelölte meg olyan termékként, amelyet a fekete pénteken vásárolni tervez, ami közel tíz százalékpontos növekedést jelent tavalyhoz képest.
Az előző évhez viszonyítva közel 12 százalékponttal többen (15,3%) terveznek cipőt vagy egyéb lábbelit vásárolni, és divatkiegészítőket (pl. óra, retikül) is 11 százalékponttal többen (14%) terveznek venni az idei fekete pénteken, mint tavaly ilyenkor. A ruhaneműk és divatcikkek utoljára 2020-ban, a pandémia kitörésének évében, a korlátozások alatt voltak ennyire népszerű fekete pénteki termékek.
Ugyancsak jóval többen terveznek élelmiszert (étel és ital) rendelni a Black Fridayen: míg idén a válaszadók 12,7 százaléka tervez vásárolni, tavaly csupán 1,2 százalék kalkulált ezzel a kategóriával. Mindez egybecseng a GKID októberi, ugyancsak az eMAG megbízásából készült kutatásának megállapításával, amely szerint az akciós kampányok szerepe fontosabbá válik, sokan a bevásárlást is a leértékelések idejére időzítik.
A műszaki termékek közül a legtöbben háztartási kisgép (25,3%), hűtőszekrény (10,9%), TV (10,9%), mosógép (10,5%) vásárlását tervezik a fekete pénteken, és ugyancsak tíz százalék körüli a játékokat vásárolni tervezők aránya.
15 ezer és 60 ezer forint körül költenének a legtöbben
Idén bruttó 30 ezer és 60 ezer forint közötti összeget tervez elkölteni a Black Fridayen a válaszadók legnagyobb hányada (25,3%), míg 24 százalékuk jelölte meg a 15 ezer és 30 ezer forint közötti értékhatárt. Összességében a válaszadók csaknem fele (49,3%) 15 ezer és 60 ezer forint közötti költést tervez, míg 60 ezer és 100 ezer forint közötti összegért 17 százalékuk vásárolni a fekete pénteken.
Idén is az online szektor uralja a Black Fridayt
Idén is egyértelmű az online kiskereskedelem fölénye a fekete pénteki akciókban: a válaszadók 83,4 százaléka a fekete pénteki vásárlást elsősorban online áruházban tervezi elvégezni, 55 százalékuk pedig a hagyományos, offline boltokban gondolkodik a fekete péntekkel kapcsolatban. A Black Friday akciókkal kapcsolatban az eMAG-ot említette a legtöbb válaszadó (42,8%) a neves magyarországi webáruházak közül.
eMAG
Kapcsolódó cikkeink
Ezek lesznek 2024 karácsonyának slágerajándékai az eMAG-on
Az év végi hajrában egyértelművé vált, hogy mely termékek a…
Tovább olvasom >A Temu és a Shein agresszív marketingstratégiája átrendezi a Black Friday piacot
A Temu és a Shein online marketingkampányai jelentős nehézségeket okoznak a versenytárs kiskereskedők és…
Tovább olvasom >Black Friday: Az egynapos akciótól az egész hónapos vásárlási lázig
A Black Friday, az Egyesült Államokból indult hatalmas leárazási hullám,…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >